Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

3°5 mozdította, i. r. vádlott tagadta bűnösségét, azt adva elő, hogy a 282 K-ban való marasztalást az ítélet kihirdetésekor nem hallotta s így ingatlanának átruházása megkárositási szándékkal nem is történhetett. Az ingatlanátruházás okául előadta 1. r. vádlott, hogy ő a szeghalmi takarékpénztárba nagyobb ősszeggel tartozott, melyért felesége 2. r. vádlott, a sógora és özv. O. B.-né jótállottak, és mivel keresményéből tartozását törleszteni nem tudta, de másfelől felesége is biztosítékot kivánt tőle, egyik ingatlanát ennek átengedte oly feltétel alatt, hogy ez által ő szabadul kötelezettsége alól, ellenben 2. r. vádlott a tartozásokat magára vállalja. O. L-né 2. r. vádlott az ingatlan átruházását annyival inkább követelhette, mert 1894-ben az egészet ő vette a saját pénzéből. A másik ingatlanra nézve előadta vádlott, hogy az azon levő haszonélvezeti jog még az atyja idejéből származik. 2. r. vádlott előadta, hogy a vádbeli 282 K tartozásról sem az ingatlanra vonatkozó szerződés megkötése alkalmával, sem annakelőtte tudomása nem volt és hogy azt 1. r. vádlott az ingatlanon levő, valamint egyéb váltótartozások biztositékaképen irattá reá. A haszonélvezetijogról előadta továbbá, hogy arról csupán annyit tud, hogy a földet özv. O. B.-né használja. Sértett B. T. I.-né előadta még, hogy követelésére semmit sem kapott, vádlottak megbüntetését kivánja. Ezek alapján a kir. törvényszék megállapítja azon tényállást, hogy O. I. 1. r. vádlott sértett részére 282 K megfizetésére ítéltetett s deczember 28-án ingatlanára zálogjogot engedett, majd azt 1900 január 2-án közjegyzői okirattal 2. r. vádlott részére átengedte s ennek nevére átirattá. Tekintve vádlottnak a sértett által nem kifogásolt ama védekezését, mely szerint az ingatlan átruházása váltókövetelések biztosítására irányult, mely váltókövetelések a főtárgyalás folyamán csatolt váltók tanúsága szerint tényleg fenállottak, tekintve, hogy 2. r. vádlott a csatolt telekkönyvi végzés szerint tényleg lehetett oly vagyoni körülmények közt, hogy 1894-ben a ház vételárát a sajátjából fedezze, 1. r. vádlott pedig a csatolt községi bizonyítvány szerint ez időben semmi vagyonnal sem bírt, igazolva van vádlottak amaz előadása, hogy a ház felerésze 1. r. vádlottra csak tiszteletből íratott s így 2. r. vádlottnak annál inkább érdekében állott férjétől azt kívánni, hogy a semmi ellenérték nélkül reáruházott fél házat visszakapja akkor, Büntetőjogi Döntvénytár. II. 20