Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)
27> semmiségi okot nem szolgáltatja, mert a kir. tábla a tanuk kihallgatását az általa felhozott indokoláshoz képest a BP. 393. §-ának 1. pontja alapján helyesen tagadta meg. Az alsóbiróságok tényként megállapították, hogy K. 1. vádlott, ki ellen a csőd 1899. évi augusztus 16-án saját kérelmére elrendeltetett, a csőd megnyitása előtt 2 nappal, a mikor már fizetésképtelenségét tudta, üzletéhez tartozott áruczikkeket S. R. zálogüzletében 1100 K-ért elzálogosított s a zálogösszeget több hitelezőjének kielégítésére fordította, a zálogbárczát pedig a csődtömegbe be nem szolgáltatta, hanem P. I. 1100 K követelése kiegyenlítésére 300 K ráfizetés ellenében átengedte. Minthogy K. I. az áruczikkeket már fizetésképtelenségének beállta után zálogba adásuk által a hitelezőktől, illetve a a csődtömegtől elvonta, másrészt több hitelezőjét a zálogösszegnek követelésük kielégítésére forditása s a zálogbárczának átengedése által kedvezményben részesítette, minthogy továbbá az áruczikkeknek fizetésképtelen állapotban elvonása és egyes hitelezők kielégítése a többi ki nem elégített hitelezők megkárosítására irányuló szándékot is foglaja magában, K. I. vádlott cselekménye a Etk. 414. §. 1. és 3. pontjába ütköző csalárd bukás ismérveit teljesen kimeríti. K. E. vádlottal szemben meg van állapítva az, hogy tudva testvérének K. I.-nek rossz üzleti viszonyait, közreműködött abban, hogy a K. I. által zálogba adott áruczikkek 300 K ráfizetés mellett értékén alul P. L-nek adassanak át. B. L. vádlott terhére pedig meg van állapítva az, hogy K. I. kedvezőtlen vagyoni állapotát ismerve, K. I. áruczikkeinek elzálogositásánál a csődtömegből elvonásánál közbenjárt. Ezek a vádbeli tettek tehát szintén megállapítják K. E. és B. L. vádlottakkal szemben büntetendő cselekmény tényálladékát, minélfogva ugy K. I. vádlottnak s érdekében a közvédőnek a BP. 385. §. 1. aj és b) pontjai mint K. E. és B. L. vádlottaknak, illetve különvédőjüknek a BP. 385. §-ának 1. a) pontjára fektetett semmiségi panasza alaptalannak találtatott. Végre K. E. vádlott illetve különvédőjének semmiségi panasza a BP. 385. §. 3. pontjára is irányul, de ez irányban sem volt figyelembe vehető, mert a fenforgó körülmények közt magában a büntetlen előélet a Btk. 92. §. alkalmazására s vádlott szabadságvesztés-büntetésének rendkívüli enyhítésére törvényes alapul nem szolgálhat.