Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

66 Büntetőjogi Döntvénytár. hőbbnek lenne tekintendő a Hs. 1. §-ában meghatározott új tényálladéknál már azért, mert a Btk. 386. §-a a hitelezők megkárosítására irányuló célzatot tekinti egyik tényálladéki kellékül, míg a Hs. 1. §-a ezt nem kívánja meg, hanem csupán azt, hogy az adós a kielégítési alapul szolgáló vagyonát jogtalanul csökkentse vagy hitelezője részére hozzáférhetetlenné tegye és ezzel egy vagy több hitelezőjének a kielégítését szándékosan meghiúsítsa vagy csorbítsa. Nem helytálló pedig a Btk. 386. §-ában és a Hs. 1. §-ában leírt tényálladékok általános súlyára, illetőleg a Btk. 2. §-a alapján leendő összehasonlítására nézve azért, mert a Btk. 386. §-a és a Hs. 1. §-a, habár eltérő kifejezésekkel, de lényegében ugyanazt a törvényhozói gondolatot fejezik ki, t. i. azt, hogy csak a hitelezők követelési jogának szándékos, azaz tudatos és akaratos kijátszása az adós részéről esik az idézett §-ok egyike vagy másika alá. Kétségtelen úgy a két törvényszakasz szövegéből, mint az azokra vonatkozó miniszteri indokolásokból, hogy a két tényálladék jogi védelmi tárgya azonos : a hitelezők követelési joga. Az is kétségtelen, hogy a hitelezők követelési jogának csak a szándékos kijátszását kívánta büntetés alá helyezni úgy az egyik, mint a másik törvényszöveg, de míg a régi törvény (a Btk. 386, §-a) csak egyes fondorlatos ténykedések felsorolásával (értéktárgyak elrejtése, eltitkolása, elidegenítése, adósságok vagy jogügyletek koholása), addig az új törvény (Hs. 1. §.) egy általánosabb formulával (a kielégítési alapul szolgáló vagyon jogtalan csökkentése, hozzáférhetetlenné tétele és ezzel a kielégítés meghiúsítása vagy csorbítása). Az a körülmény tehát, hogy az \ij törvény elhagyta a <ihitelsértés»-nek nevezett új tényálladékból a hitelezők megkárosítására irányuló célzatot, mint tényálladéki kelléket, nem jelenti azt, mintha ezzel egészen más, esetleg károsítási célzat nélküli ténykedéseket akart volna büntetés alá helyezni. Éppen azzal, hogy a Hs. bevezető rendelkezése hatályon kívül helyezte a Btk. 386. §-át és az új Hs. 1. §-ában leírt új, tágabbkörü tényálladékkal helyettesítette azt, mutatja, hogy a törvényhozás az új tényálladékba belefoglalni akarta a Btk. 386. §-ában foglalt eddigi kijátszási cselekményeket is. Az pedig, hogy a Hs. 1. §-ának tényálladéka tényleg tágabbkörű, mint a Btk. 386. §-ában foglalt csalásszerű cselekmény, nem áll ellentétben ezzel a felfogással, mert hiszen a Hs. 1. §-a, mint a hitelsértés alaptényálladéka, a Btk.-nek nem csupán a 386. §-át, de a 387. és a 414. §-ait is helyettesíti, vagyis az új alaptényálladék az adósnak a hitelezők kijátszására irányuló összes csalásszerű vagy csalárd ténykedéseit összefoglalja. Az pedig, hogy az új tényálladék szövege nem tartalmazza a hitelezők megkárosítására irányuló célzatot, önmagában nem teszi emrhébb jelleaűvé a Btk. 386. §-ában foglalt cselekményt, mert a Hs. 1. §-a is világosan felvette a szándékosan (meghiúsítja vagy csorbítja) kifejezést. Már pedig a szándékos meghiúsítása vagy csorbítása a hitelezők kielégítésének, természetszerűen magábafoglalja a károsítási célzatot. A «célzat» a Btk. által használt értelemben is a szándéknak az a különleges iránya, az a különös képzet, amit a cselekvő valamely ténykedésével elérni akar. Aki tehát a hitelezőjének a kielégítését szándékosan meghiúsítja vagy csorbítja, az kétségtelenül a hitelezőjének megkárosítását célozza. Mindezektől eltekintve azonban a büntetőbíróságok elé hozott ügyekben nem általánosságban, hanem mindig in concreto vizsgálandó az, hogy az eset összes körülményeit és a vonatkozó törvények összes rendelkezéseit figyelembe véve, a Btk. 2. §-a szempontjából melyik törvény tekintendő enyhébbnek. A jelen esetben is egyes vonatkozásokban a Btk. 384. §-a, más vonatkozásokban a Hs. 1. §-a tartalmaz enyhébb rendelkezéseket, miért is általánosságban nem lehet kimondani, hogy a két törvényhely körül melyik az enyhébb, hanem az összes vonatkozások gondos figyelembevételével az