Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

122 Büntetőjogi Döntvénytár. A Bp. 158. § utolsó bekezdése — mely a Bp.-nek az előzetes letartóz tatás és a vizsgálati fogság megszüntetéséről szóló fejezetéhen foglal helyet — kifejezetten csak az előzetes letartóztatásban vagV vizsgálati fogságban lévő vádlottra vonatkozik és rendeli el. hogy őt szabadlábra helyezés helyett a közigazgatási hatósághoz kell kísértetni.. Hasonló rendelkezést tartalmaztak még a Bp. életbeléptetése előtt kiadott 2519/1877. I. M. számú, 40,335 1893. t. M. számú (T. K. II. 277.) és 30,323/1894. I. M. számú (1. K. Ili. 271.) rendeletek. A 4:142/1907. I. M. sázmú rendelet (I. K. XVI. 307.), amely az orvosi bizonyítványoknak a közigazgatási hatóságokkal egész terjedelmükben való közlését rendeli el, szintén csak a Bp. 158. § utolsó bekezdésében említett esetre vonatkozik. Nyilvánvaló ebből, hogy a bíróságok akkor, ha szabadlábon levő ily vádlottat mentenek tel, a törvény szerint hivatalból nem kötelesek az orvosi bizonyítványokat' a közigazgatási hatóságoknak megküldeni, tehát ha ezt mellőzik, ezáltal törvénysértést nem követnek el. De nyilvánvaló az is, hogy viszont nem követnek el törvénysértést s nem lépik túl hatáskörüket a bíróságok akkor sem, ha ilyenkor is értesítik a közigazgatási hatóságot, mert ezáltal tulajdonképpen a törvényes rendelkezések (Bp. L58. § ut. bek., 1876 : XIV. te. 71. §, 1SS1 : XXI. te. 2~. §, 121,388— 1899. B. M. számú rendelet) szellemében járnak el, minthogy az ilyen elmebeteg a társadalomra nem kevésbbé veszélyes akkor, ha a bűnügyben szabadlábon volt, mintha fogva volt, s így közérdek az, hogy a hatóságok, ha az előttük folyamatban lévő bűnügyben tudomást szereznek a terhelt közveszélyes elmebeteg voltáról, erről értesítsék a közigazgatási hatóságot. . . 140. Oly esetben, mikor a.védő a tanúra már a törvényszéki főtárgyaláson hivatkozott, azonban más körülmény bizonyítása végett, a kir. ítélőtáblának azon határozata ellen, amely a tanú kihallgatásának elrendelését mellőzte, semmisségi panasz érvényesíthető. (Kúria 1934. jan. ü. B III. 1600/1934. sz.) Indokok : ... A két tanúra a védő már a törvényszék előtt is hivatkozott, azonban más körülmény bizonyítása végett, s így a kir. ítélőtábla előtt ezekkel kapcsolatban tett indítványa nem olyan, amelyek elutasítása miatt a Bp. 428. § 2. bek. értelmében nem volna helye semmisségi panasznak. A kir. ítélőtábla a kért bizonyítás felvételét azért tagadta meg, mert az a teljesen tisztázott tényállásra tekintettel felesleges és mert attól a már felvett bizonyítékokkal szemben eredmény nem várható. A ténymegállapítással a tényállásnak a tudva hamis vád szempontjából legjontosabb része teljesen tisztázottnak nem tekinthető, és így éppen nem felesleges annak a bizonyítása, hogy a vádlott a rendőrséghez kísérése előtt sértetlen volt, s onnét visszajövet pedig már sérülései voltak, mert ez éppen annak a feltevésnek a kizárását célozza, amely szerint a sérülések valahol másutt és nem a rendőrségnél keletkeztek. De nem is olyanok ezek a bizonyítékok, amelyektől eredmény nem lenne várható, mert bár az egyik tanú a testvére, a másik sógora a vádlottnak, de ez magában véve vallomásukat eleve értéktelenné nem teszi, különösen, ha annak más, érdektelen tanúvallomással való alátámasztása is várható. A védő által megajánlott bizonyítás tehát nem felesleges és nem nyilván kilátástalan, s így annak megtagadása sérti a védelem érdekét.