Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 91 dék általánosan ismert és a büntetőjogi gyakorlatban kialakult fogalmával összeegyeztethetőnek. A Btk. 75. §-a ugyan a szándékról nem ad törvényes meghatározást, de a bírói gyakorlat — különösen a Btk. 361. §-ában használt «tudva és akarva» kifejezések nyomán — a szándékos bűnelkövetés alatt állandóan tudva és akarva cselekvést érti. A Btk. 400. §-ában meghatározott közokirathamisítás tényálladékában foglalt «szándékos közreműködési) alatt sem lehet e szerint mást érteni, mint azt, hogy aki tudatosan másnak a neve alatt jelentkezik a más személyre jogerősen kiszabott szabadságvesztésbüntetés kiállására — éppúgy az, aki maga helyett más személyt bír reá arra, hogy ő helyette a szabadságvesztést kiállja, s e végett az előbbi az illetékes végrehajtó hatóság tagja vagy közege előtt másnak az adatait mondja be — az utóbbi pedig azt a hamis( adatok bemondására is rábírja vagy a szükséges adatokkal, esetleg a személyazonosság igazolására alkalmas iratokkal ellátja, amennyiben ezt a tevékenységüket akarattal végre is hajtják, azok megvalósították a Btk. 400. §-ában meghatározott vétség összes tényálladéki elemeit is. A Btk. 400. §-ában használt szándékos közreműködés kifejezése tehát nem azt jelenti, mintha ennél a tényálladéknál a törvényhozás valami különös célképzetet, a büntetés végrehajtási közokiratok és könyvek meghamisításának a célzatát követelné meg. A szándékos elkövetés kiemelése itt bizonyára csak azért látszott szükségesnek, mert egy közhivatali könyv értelmi meghamisítása történhetik gondatlanságból, könnyelműségből, esetleg feledékenységből is, amely eseteket a törvényhozás nem kívánt büntetés alá helyezni. A kir. Kúria jogegységi tanácsa tehát tévesnek ismerte fel a 419. és 509. számú E. H.-nek ok azt az elvi álláspontját, hogy miután a szóbanforgó jogesetben a vádlott célja elsősorban az volt, hogy ő a másra kiszabott büntetés alól az illetőt mentesítse, illetőleg a felbujtó elsősorban azért bírja rá a tettest a bűnpártolásra, hogy ő meneküljön a bünettés személyes elszenvedésének a kellemetlenségétől, ezen okból a különben tudva és akarva elkövetett közokirathamisítás nem eshetik büntetés alá, mert az utóbbi csupán eszközcselekmény volt a bűnpártolás, mint célcselekmény mellett. A kir. Kűria már több alkalommal kijelentette, hogy a cél és eszköz viszonya nem zárja ki az eszközcselekmény büntetőjogi megállapítását, ha annak a tényálladéki elemei is kivétel nélkül fennforognak, valamint azt is, hogy valamely tevékenységi mozzanatnak azonossága az ilyen cél és eszköz viszonyában álló bűncselekmények tényálladékában nem akadálya a bűncselekménytöbbség, vagyis a bűnhalmazat felvételének. Önként értendő, hogy a tudat és akarat, tehát a szándék fennforgásának az egyes esetekben megállapítása mindig a bírói mérlegelés, a megállapított tényekből való jogi levezetés kérdése. Amennyiben azonban a bíróság megállapítja, hogy a vádlott tudta vagy a fennforgó körülmények között tudnia kellett, hogy a büntetés végrehajtására vonatkozó valótlan tény be fog vezettetni valamely közhatóság könyvébe vagy más közokiratba, a Btk. 400. §-ában foglalt közokirathamisítás megállapításának nincs akadálya. A kir. Kúria jogegységi tanács ezen okokból arra az eredményre jutott, hogy a döntés tárgyát képező jogesetekben a bűnpártolás, illetőleg az erre való felbujtás mellett — megfelelő vád esetén — a Btk. 400. §-ában meghatározott közokirathamisítás tényálladéka is megállapítandó, vagyis a vádlott tevékenysége ezen két bűncselekmény halmazata gyanánt minősítendő. Ezért el kellett térni a B. H. T.-ba felvett 419. és 509. számú E. H.-oknak a minősítésre vonatkozó elvi felfogásától. Abban a kérdésben, hogy a fennforgó jogesetben a cselekménytöbbség ily megállapítása folytán a vádlottaknak ezen kettős tevékenysége a Btk. 95. vagy a 96. §-a szerinti bűnhalmazatnak minősítendő-e, a kir. Kúria jogegységi tanácsa azt az elvi álláspontot emelte érvényre, hogy a két cselekmény a Btk. 96. §-ában meghatározott ú. n. anyagi bűnhalmazat gyanánt foglalandó