Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

SS Büntetőjogi Döntvénytár. 374. §-ába ütköző bűnpártolás, hanem a Kbtk. 43. §-ába ütköző hatóság elleni kihágás.* Ennek a határozatnak indokolása szerint: «K. F. vádlott a megállapított tények szerint a reá szabott pénzbüntetések helyébelépő elzárásbüntetésének elszenvedését akarta elkerülni azáltal, hogy Ö. L. vádlott-társát pénzbeli ígérettel az elzárásnak helyette való eltöltésére reábírta. A cselekmény tehát törvényszerű büntetőeljárásra vonatkozó állami feladat ellen irányulván, nem a közokirathamisítás (Btk. 400. §) iránt való szándék jelentkezik, hanem a büntetőeljárás, biztosságát megóvó Btk. 374. § körébe esik, de minthogy e törvényszakasz a bűnpártolást, mint büntetendő cselekményt csak bűntett vagy vétség eseteire korlátozta és a felbujtó • vádlott eredetileg csak kihágás miatt volt elítélve — a bűnpártolás büntetendő cselekménye sem állapítható meg. Ezeknél fogva a vádlottak csak azért büntethetők, hogy 0. L. vádlott K. F. felbujtása következtében az elzárásbüntetés végrehajtására hivatott hatóság hivatalnoka előtt jelentkezve K. F.-nek nevét mondta be s ezzel valótlant állított.* A fenti két határozat ezek szerint — az indokolásból kitünőleg — azon a közös elvi állásponton van, hogy a büntetés kiállása más helyett a Btk. 400. §-a alá eső közokirathamisításnak nem minősíthető, hanem az — bűntett vagy vétség miatti elítélés esetében — csak bűnpártolást képez. II. 1934. január 16. napján került tárgyalásra a kir. Kúria előtt a B III. Ő309/1933. számú bűnügy, amelyben a tényállás az volt, hogy a g-i kir. járásbíróság által 14 napi fogházra ítélt F. L. felkérése folytán az ő veje P. A. 25 P jutalom kilátásba helyezésével rábírta saját bátyját, P. M.-et arra, hogy ez F. L. helyett töltse ki a fogházbüntétést, P. M. erre vállalkozott és a járásbíróságnál mint F. L. jelentkezett a büntetés kitöltése végett, a büntetés rajta foganatba is vétetett, de öt nap múlva az eset kitudódván, P. M. szabadonbocsáttatott. A törvényszék F. L., P. M. és P. A. vádlottakat bünösöknekmondotta ki a Btk. 400. § második bekezdésébe ütköző, s a Btk. 92. § alkalmazása folytán a Btk. 20. §-a alapján minősülő közokirathamisítás vétségében, s ezenkívül P. M. és P. A. vádlottakat a Btk. 374. §-ába ütköző és a Btk. 376. § szerint minősülő bűnpártolás vétségében is, s ezért F. L.-t — aki az ügyészség a Btk. 374. §-a alapján nem emelt vádat — a Btk. 400. § második bekezdése alapján a Btk. 92. § alkalmazásával 1 hónapi fogházbüntetésre, P. M. és P. A. vádlottakat pedig a Btk. 400. § második bekezdése és a Btk. 376., 377. §-ai alapján a Btk. 92. § alkalmazásával összbüntetésül fejenkint 1 hónapi fogházra ítélte. Ezt az ítéletet a kir. ítélőtábla helybenhagyta, s a másodfokú ítélet ellen a közvádló a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt és súlyosbítás végett jelentettek be semmisségi panaszt. A kir. Kúrián 1934. január 16. napján megtartott tárgyaláson a koronaügyészhelyettes azt a véleményt nyilvánította, hogy miután az alsóbíróságok által a Btk. 400. §-a szerint felvett minősítés ellentétben van az I. alatt ismertetett E. H.-okkal, sőt a 419. számú E. H. szerint F. L. a bűnpártolásban mint felbujtó lenne bűnösnek kimondandó, amennyiben a kir. Kúria a vádlottak cselekményét akár egymagában, akár a bűnpártolással anyagi halmazatban álló intellektuális közokirathamisításnak (Btk. 400. §) kívánná minősíteni, és ezzel el akarna térni a fenti E. H.-tól, a Pppé 72. §-ában megállapított eljárás válna szükségessé. A kir. Kúria erre végzést hozott, mely szerint a jelen ügyben hozandó határozatával eltérni kíván a B. H. T. 419. és 509. szám alatt felvett E. H.-októl.