Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 49 vádlott a falu egyik legcsendesebb, legrendesebb embere, sohasem tanúsított oly magatartást, melyből kommunista elvekhez való szításra lehetne követ­keztetni. A kir. Kúria ezért a büntetés felfüggesztésétől a vádlott jövőbeli magatartására kedvező hatást vár . . . = Büntetés végrehajtása felfüggesztésének esetei : BDtár XXIV. 220. 61. Tettestársaság csak akkor létesül, ha a közre­1 köd ők mindegyike a tényálladékhoz tartozó olyan tevé­kenységet fejt ki. amely a másiknak a tényálladékhoz tar­tozó tevékenységét tudatosan kiegészíti. A bűnsegélyhez a közreműködök akarategységén jelül szükséges az is, hogy a részesnek az a tevékenysége, amely az előmoz­dítás és könnyítés törvényes fogalmát betölti, arra irá­nyuljon, hogy a tettes a bűncselekményt elkövesse. (Kúria 1933. márc. 21. B II. 618/1933. sz.) Indokok : . . . Ahhoz, hogy tettestársaság létesüljön, nem elég csupán a közreműködők akarategysége a bűncselekmény véghezvitelére, hanem ezen­felül szükséges az is, hogy abban a közreműködők mindegyike elkövetési cse­lekedettel vegye ki a részét, vagyis szükséges, hogy azok mindegyike a tény­álladékhoz tartozó olyan tevékenységet fejtsen ki, amely a másiknak a tény­álladékához tartozó tevékenységét tudatosan kiegészíti. A bünsegédi bűn­részességhez pedig nem elég, hogy a bűnrészes tudja, hogy a tettes minő bűncselekményt szándékozik elkövetni, hanem ezenfelül szükséges az is, hogy a részesnek ez a tevékenysége, mely az előmozdítás és könnyítés tör­vényes fogalmát betölti, arra irányuljon, hogy a tettes a bűncselekményt elkövesse. Az erőszakos nemi közösülés tényálladékához tartozó elkövetési csele­kedet egyfelől az erőszak vagy fenyegetés, vagy a nő öntudatlan vagy akarata nyilvánítására vagy védelmére tehetetlen állapotának felhasználása, másfelől a házasságonkívül való nemi közösülés. Az irányadó tények szerint azonban a vádlottnak egyike sem fejtett ki a másik által elkövetett bűncselekményt tudatosan kiegészítő oly tevékeny­séget, mely az erőszakos nemi közösülés imént kiemelt tényálladékához tar­toznék, vagyis azok egyike sem járult a másikának bűncselekményéhez el­követési cselekedettel. Mert P. István azzal, hogy közösülhetése végett a sértettet a földre lenyomni akarta, nem egészítette ki Z. Andrásnak azt a tevékenységét, hogy amikor a sértett, P. kezéből kiszabadítva magát, a P.-tól távolabb álló Z. irányában elfutott, Z. őt lefogta és vele nemileg közösült. És Z. András sem egészítette ki P. István közösülését azzal, hogy az általa végrehajtott közö­süléssel a sértettet ellenállásra úgyszólván képtelenné tette, mert hiszen Z. nem azért erőszakoskodott és fenyegetett, hogy P., hanem azért, hogy ő közösülhessen a sértettel. És nyilvánvalóan nem lehet szó arról sem, hogy P. István szándéka akkor, amikor a közösülhetése végett és csakis e végett a sértettet a földre lenyomni akarta, egyúttal arra is irányult volna, hogy ezzel Z. András közösül­hetését előmozdítsa vagy könnyítse. Akkor pedijr, amikor Z. András a sér­tettet a földre teperte, szoknyáját felhajtotta, ráfeküdt, a száját befogta és Büntetöjoei Döntvénytár. XXVJ 4

Next

/
Thumbnails
Contents