Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 19 a Bp. 101. § 3. pont alapján megszüntette. E határozatot 0. Gyulának 1930. szeptember 22-én kézbesítették. A sértett a vád képviseletét nem vette át és a főügyészhez sem folyamodott a határozat ellen. 0. Gyula a budapesti kir. ügyészségnél 1930. december 31-én feljelentette W. Lajost hamis vád bűntette miatt, illetve arra az esetre, ha «bármely oknál fogva közvád alá tartozó eljárás megindítható nem volna», hatóság előtti rágalmazás miatt magánidítványát előterjesztette. A kir. ügyészség a feljelentést a budapesti büntető járásbírósághoz tette át a hatóság előtti rágalmazás vétségének elbírálása végett. A járásbíróság az eljárás megindítását megtagadta (Bp. 527. §), mert a sértett magánindítványát elkésetten terjesztette elő. 0. Gyula sértett felfolyamodására a büntető törvényszék, mint fellebbviteli bíróság a járásbíróságot az eljárás megindítására utasította, mert álláspontja szerint a sértett magánindítványával nem késett el, mivel az előterjesztés határidejét nem a határozat kézbesítésének napjától, hanem a határozatnak az alapügyben sértettként szereplő W. Lajosnak történt kézbesítését követő nyolcadik naptól kell számítani, tehát amikor bizonyossá vált, hogy ez a sértett «jogorvoslattal nem élt» s így a határozat «véghatározattá» vált. A koronaügyész perorvoslata szerint a törvényszék végzése sérti a Bv. 21. $ rendelkezését, mert ez a § a magánindítvány előterjesztésének határidejét azon naptól rendeli számítani, «amelyen a sértett az alapügyben hozott véghatározatról tudomást szerzett» ; így a törvénynek minden kétséget kizáró világos rendelkezésével szemben a törvényszéknek törvényértelmezése téves és a jogszolgáltatás egységét veszélyezteti. A perorvoslat alapos. A kérdés eldöntése szempontjából vizsgálat tárgyává kell tenni a nyomozást megszüntető határozat perjogi jelentőségét. A nyomozás megszüntetést- a — nyomozást is magábanfoglaló — bűnvádi eljárásnak befejezését jelenti. Az ügyészségnek vonatkozó határozata ellen ugyanis, mert ez nem bírói határozat, nincs helye perorvoslatnak. A főügyészhez való folyamodás nem perorvoslat és természetszerűleg nem az a vád képviseletének átvétele végett a vizsgálóbírónál való jelentkezés sem. Igaz ugyan, hogy ez a megszüntetés nem lévén bírói határozat, nem emészti föl a vádemeléshez való jogot és ennek folytán nem akadálya annak, hogy az ügyész — az elévülési időn belül — a nyomozást újból folyamatba tegye s akár újból megszüntesse a nyomozást, akár pedig vádat emeljen s bár ezek szerint az ügyészi megszüntető határozat nem bír azzal a véglegességgel, mint a bírói megszüntető határozat, amellyel szemben —• új bizonyítékok alapján —- az eljárás csak újrafelvétel útján tehető ismét folyamatba, mégis nyilvánvaló, hogy az ügyész megszüntető határozata a nyomozásnak, tehát a bűnvádi eljárásnak rendszerint végleges befejezését jelenti s így az a Bv. 21. § szempontjából véghatározatnak tekintendő. A Bv. 21. § éppen azért használja a jogerős véghatározat kifejezést, mert a nyomozást megszüntető határozat jogerőre emelkedéséről nem lehet szó. Az a fél, aki ellen a nyomozást megszüntették, nem köteles és nem is kötelezhető arra, hogy utánajárjon annak, vájjon a sértett a Bp. 42. §-ban biztosított jogokkal élt-e vagy nem, hanem amint a megszüntető határozatot neki kézbesítették, máris megnyílt a joga arra, hogy hamis vád, illetve hatóság előtti rágalmazás vétsége miatt feljelentést tegyen, illetve magánindítványát előterjessze. Ezzel a jogával azonban a Bv. 21. § és az ennek a §-nak 2. bek.ben foglalt rendelkezést a hamis vád vétségére is kiterjedő Bv. 34. §-a értelmében csak attól a naptól számított három hónap alatt (Btk. 112. §) élhet, amelyen a megszüntető határozatról tudomást szerzett. Minthogy pedig a jelen ügyben az ügyészség megszüntető határozata O. Gyulának 1930. szeptember 22. napján kézbesíttetett, nyilvánvaló, hogy az általa hamis vád büntette, illetve hatóság előtti rágalmazás vétsége miatt •2*