Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 63 feldicsérése, sem azok értékének felbecsülése vagy a felkínált árnak lebecsülése nem tekinthető ily fondorlatos magatartásnak. Köztudomás szerint az ily — rendes piaci árral nem bíró — tárgyak eladásánál, a vételár a felek kölcsönös alkudozásának az eredménye. Márpedig azt is mindenki tudja, hogy az eladó a lehető legmagasabb árt kívánja elérni, és hogy az általa eme kívánságból kifolyólag felhozottak — éppen egyoldalú beállításuknál fogva — csakis fenntartással fogadhatók el valóknak. Azt minden vevőnek már eleve tudni kell, hogy az eladó — különösen, ha értékes dolgot kézalatt ad el — a dolgot akár szertelenül is fel fogja dicsérni és azt túlértékelni. Ha pedig a vevőnek azt tudni kell, úgy abban az esetben, ha vevő a vételárra vonatkozó alkudozásnál saját érdekeit szemelőtt, a vevő által felhozottaknak hitelt adva, drágán vásárolt, fondorlatosan megtévesztettnek nem tekinthető. Megtévesztéséről különben már azért sem lehet szó, mert az itt szereplő szőnyegnek az ára kétes. A bizományba adó cég azt 1600 pengőben, de a szakértők ennél jóval magasabb összegben állapították meg, de nincs kizárva az a lehetőség, hogy az még a szakértők által megállapított árnál is nagyobb értéket képvisel. . . 78. Közokirathamisítás: járásbíróság kézbesítési bizonyítványának meghamisításával. (Kúria 1933. ápr. 6. B III. 6048/1932. sz.) Indokok : . . . A kir. ítélőtábla — ámbár elismeri, hogy a kézbesítési bizonyítvány általában véve közokirat — a vádlottak bűncselekményét magánokirathamisításnak minősítette, mert a községi kézbesítő közegnek a kézbesítés megtörténtét hitelesítő és az okiratot közokirattá emelő záradéka a vádlottak cselekményét illetően azt követőleg — utólag — vezettetett a bizonyítványra. Ez a jogi döntés téves. Eltekintve attól, hogy a hitelesítési záradékot a kézbesítő közeg szabály szerint a címzett névaláírásának megtétele után vezetheti reá a bizonyítványra és ekként a kir. ítélőtábla jogi döntése szerint a kézbesítési bizonyítvány nem volna közokiratnak tekinthető, a kir. Kúria megítélése szerint a vitatott körülmény az említett bizonyítványt közokirat jellegétől nem fosztja meg : annál kevésbbé, mert e bizonyítványt a járásbíróság bocsátván ki, tartalmának meghamisítása már e szempontból is közokirathamisítás bűncselekményét állapítja meg. A másodrendű vádlott bűncselekménye minősítésénél a törvényszék is tévedett annyiban, hogy ezen vádlott tevékenységét tettestársi részesség gyanánt minősítette, jóllehet a kir. Kúria megítélése szerint ez a vádlott azzal, hogy mint községi kézbesítő közeg, a két kézbesítési bizonyítványt átadta az elsőrendű vádlottnak és illetőleg megengedte, hogy az értesítendők nevét a bizonyítványokra ráhamisítsa, csupán bünsegédi részességben vált bűnössé, úgy miként ezt a kir. ítélőtábla — ebben a kérdésben helyes jogi felfogással — megállapította . . . = Ugyanígy Kúria BDtár I. 162. ; X. 143. 79. A közokirathamisítás megállapításánál nem feltétlen kellék az, hogy a hamis okirat a valódi közokirat minden külalak szerűség év el bírjon. (Kúria 1933. ápr. 6. B III. 337/1933. sz.)