Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 24. kötet (Budapest, 1932)

Büntetőjogi Döntvénytár. 63 tői függetlenül, belátása szerint határoz és éppen a kérdés közjogi vonatkozásaira figyelemmel ki van zárva az, hogy a kiadni kért egyént e részlten bárminemű rendelkezési jog illesse meg, amiből önként következik, hogy a kiadott egyén elleni eljárás annak hozzájárulásával sem terjeszthető ki szelesebb körre vagy más bűncselekményre, mint amely miatt a kiadás engedélyezve lett, hacsak államszerződés vagy ezt helyettesítő viszonossági gyakorlat azt kifejezetten meg nem engedi. Ebben az eszmekörben mozog a kir. igazságügyminiszternek már 54,601/900. szám alatt kiadott rendelete is, amely akként intézkedik, hogy a bíróságok nem ítélkezhetnek a kiadás előtt elkövetett olyan bűncselekmény felett, amelyre vonatkozóan a részükre kiadott egyén kiadatását a külföldi kormány kifejezetten nem engedélyezte, amennyiben pedig a terhelt által a kiadatást megelőzően elkövetett olyan bűncselekmény miatt kell a bűnvádi eljárást lefolytatni, amelyre a kiadatási engedély nem terjedt ki, a bűnügy érdemi elbírálását megelőzően a külföldi államot meg kell keresni a kiadatásnak kiterjesztése iránt. A vádlottat az osztrák kormány hűtlen kezelés és magánokirathamisítás bűntettei miatt adta ki, a bíróság tehát csupán e cselekmények érdemi elbírálására volt jogosítva ; ellenben a kiadatást megelőzően elkövetett rágalmazás vétségét csak akkor bírálhatná el érdemlegesen, ha előzően a kiadó államot a kiadás kiterjesztése iránt megkeresi és az a kiadatást kiterjeszti vagy ahhoz utólag hozzájárul, e nélkül pedig csak akkor, ha a kiadatás kiterjesztését feleslegessé tevő és a viszonossági gyakorlatban ilyeneknek elismert előfeltételek, jelesül az előző kiadás tárgyául szolgált bűnügy jogerős befejezése utáni önkéntes ittmaradás vagy önkéntes visszatérés állottak be. Mindez az újabb viszonossági gyakorlatot illetően is kitűnik lényegileg a kir. igazságügy minisztériumnak 68,351/1929. IV. számú véleményes értesítéséből. A kiadatás kiterjesztése az adott esetben nem kéretett, sem pedig az osztrák kormány nem járult hozzá utólag ahhoz, hogy a vádlott a kiadatás előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt felelősségre legyen vonható. Ezt az önkéntes jelentkezés sem pótolhatja, éspedig annyival is kevésbbé, mert egyrészt az Ausztriával a kiadatási ügyekben fennálló viszonossági gyakorlat a kir. igazságügyminiszternek hivatkozott értesítése lényegéből kitetszően a vádlott hozzájárulását hatályosnak el nem ismeri, másrészt különösen azért is, mert a rágalmazási bűncselekmények a vonatkozó nemzetközi szerződéseknek az említett viszonossági gyakorlatban átvett elvei alapján nem is tartoznak azok közé a bűncselekmények