Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntetőjogi Döntvénytár. 109 «különös megbízatásuknál íogva» tekint közhivatalnokoknak, a nevezettek által ügykörükben kiállított okirat nem közokirat. De a rendelvények tartalmuknál fogva sem közokiratok. A rendelvény annak bizonyítására szolgál ugyan, hogy a rendelvényben megjelölt egyén jogosítva van a rendelt gyógyszert bármely gyógyszertárban az Országos Munkásbiztosító-intézet (ezidőszerint az 1928 : XL. te. 101. § alapján «Országos Társadalombiztosító Intézet))) számlájára elkészíttetni s épp a rendelvénynek ez a tartalma adja meg az okirat jellegét ; továbbá az is tény, hogy a rendelvény űrlapját az említett intézet a saját feliratával ellátva bocsátja a kezelő orvosok rendelkezésére, ezek a körülmények azonban a rendelvényt közokirattá még nem teszik. Az orvosi vényt ugyanis ezzel a tartalommal sem lehet az intézet közhatósági jellegű ügykörébe vágó rendelkezésnek tekinteni. Az intézet orvosának vénye alapján a nyilvános gyógyszertár tulajdonosa a gyógyszert kiszolgáltatni és az árát az intézetnek hitelezni köteles (1927 : XXI. te. 34. és 211. §); az előleg rendelkezésre bocsátása, az ár megtérítésének módja, vagyis az elszámolás az intézet és a gyógyszertártulajdonos közti magánjogi viszony keretébe tartozik. Ilykép az intézet és a gyógyszerészek között fennálló és a gyógyszerek hitelezésére vonatkozó magánjogi viszonyon alapuló s az intézet vagyoni érdekeinek megóvását célzó orvosi rendelkezés, amely a biztosított orvosi ellátásához tartozik, nem közhatósági intézkedés és így az orvosi vényt ezért is magánokiratnak kell tekinteni. Minthogy pedig a vádlott a magánokiratot arra használta, hogy azok által a munkásbiztosító-intézet fizetési kötelezettsége bizonyíttassék, a vádlott selekménye háromrendbeli magánokirathamisítás vétségének tényálladékát meríti ki. Tévedtek tehát az alsóbíróságok, amidőn ezeket a bűncselekményeket közokirathamisítás bűntetteinek minősítették. ... A vádlottak azonban ténykedésükkel minden egyes esetben két külön törvényes tényálladékot létesítettek és részben különböző jogsértő cselekményt valósítottak meg. A magánokirathamisítás megvalósult a rendelvények meghamisítása és felhasználása által, a csalás pedig azáltal, hogy jogtalan vagyoni haszon szerzésére irányuló célzattal, fondorlattal megtévesztették a gyógyszerészeket s ezáltal a munkásbiztosító intézetnek, esetleg a gyógyszerészeknek vagyoni kárt okoztak. A megsértett jogi érdek sem teljesen azonos, mert a mindkét cselekménynél megállapítható vagyoni érdeksérelem mellett a magánokirathamisításnál a magánokiratok bizonyító erejéhez fűződő közérdek is sérelmet szenvedett. Az alsóbíróságok tehát tévedtek, midőn a vád tárgyává tett cselekményeknek a gyógyszerészek fondorlatos megtévesztésére és ezáltal vagyoni károkozására vonatkozó részét jogilag külön nem értékelték s a csalást, mint az okirathamisítással anyagi halmazatban álló bűncselekményt, meg nem állapították . . . = Kúria BDtár XXIV. 23. : Az OTI igazgatási hivatalnokának büntetőjogi felelőssége. 185. A Btk. 428. § a gyujtogatásra szövetkezés esetében nem biztosít büntetlenséget a szövetség azon tagja részére, aki a szövetséget a hatóságnak feljelenti, amint ezt felségsértés esetében a Btk. 137. § rendeli. (Kúria 1931. jún. 25. B IV. 7156/1930. sz.)