Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)

Bit ntetőjogi Döntvénytár. 71 (Kúria 1929 febr. 27. B 2458/1927. sz.) Indokok.... A kir. ítélőtábla az elévülést azért nem találta fennforgónak, mert a törvény szerint záros határidőhöz nem kötött bejelentés elmulasztása folytonos lévén, a vád tárgyává tett cselekmény elkövetése annak felfedezéséig, tehát a bűnvádi eljárás megindításáig állandóan tartott és így az elévülési határidő folyása az eljárás folyamatba tételéig meg sem kezdődött. Ez az álláspont téves. A St. 6. §-ban a törvény azért nem szabott határidőt a bejelentés megtételére, mert a bejelentésnek — a törvény helyes értelmezése szerint — még a nyomdavállalat működésének megkezdése előtt kell megtörténnie s ha a nyomda az ő működését bejelentés nélkül megkezdette, a nyomdatulajdonos máris elkövette a St. 25. §. 2. pontja szerint büntetendő vétséget. Ellenkező értelmezés mellett a nyomda huzamos időn át működhetnék bejelentés nélkül, pedig kétségtelen, hogy a törvény a titkos nyomdát tűrni nem akarja. A vádlottak nyomdavállalatukat már 1920. év őszén (októberében) létesítették s 1920. évi december hó 30. napján működésbe is helyezték. Ha még igaz volna is a vádlottaknak az— a kir. ítélőtábla által el nem fogadott — védekezése, hogy ők a nyomdavállalatukat ennek működése megkezdése után pár nap múlva az alispáni hivatalnál bejelentették, a vádlottak a fent kifejtettek szerint a vádbeli vétséget ez esetben is, nevezetesen már 1920 december 30. napján elkövették. Minthogy ezek szerint 1920 december . 30. volt az a végső határidő, ameddig a vádlottaknak a bejelentést megtenniök kellett volna, ennek elmulasztásával 1920. évi december 30. napján vitték végbe a vádbeli vétséget, amelynek elévülése tehát a Btk. 107. §-a értelmében ezzel a nappal vette kezdetét . . . 84. Pénzbeli elégtétel iránt támasztott igény (St. 39. §.) mértékére irányadó körülmények. (Kúria 1929 márc. 12. B I. 3271/1928. sz.) Indokok: . . . El kellett utasítani a vádlott és a nyomdavállalat részéről a nem vagyoni kár megítélése miatt használt semmisségi panaszt, mert a kir. Kúria is úgy látja, hogy bizonyos mérvű nem vagyoni kár megítélése a méltányosságnak megfelel. A nem vagyoni kár pénzbeli ellenértékét azonban a kir. Kúria leszállítandónak ítélte, figyelemmel a fizetésre elsősorban kötelezett vádlott vagyontalanságára és arra, hogy a