Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. 83 3. pontjában meghatározott semmisségi ok keretét kiterjesztette, még nem volt hatályban. Ennek folytán a koronaügyész részéről bejelentett csatlakozást és illetve a 13p. 385. §. 3. pontja alapján a büntetés súlyosbítása végett bejelentelt semmisségi panaszt, mint a törvény által kizártat, a Bp. 434. ^. 3. bek. értelmében visszautasítani kellett . . . II. (Kúria 1928 márc. 20. B III. 4341/1927. sz.) Indokok: A másodbírói ítélet ellen semmisségi panaszt jelentett be a vádlott a bűnösség megállapítása miatt. A koronaügyész a II. Bn. 29. §-a*értelmében csatlakozási perorvoslattal élt és semmisségi panaszt jelentett be a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján, mert a vádlott cselekményében úgy a Blk. 401. §-ba ütköző és a 402. §. második bekezdése szerint minősülő magánokirathamisítás bűntettének, mint ezzel anyagi halmazatban a Btk. 400. §. második bekezdése alá eső közokirathamisítás bűntettének alkotó elemei felismerhetők; tehát azok a vádlott terhére megállapítandók és pedig — amint ezt a koronaügyész a tárgyaláson részletesen kifejtette — a 12. sz. JED-ben foglalt elv alapján. A kir. Kúria a vádlott semmisségi panaszát a Bp. 434. §-nak harmadik bekezdése értelmében visszautasította, mert a perorvoslati nyilatkozatban a semmisségi ok a Bp. 390. §-ban előírt módon megjelölve nincs és az a vád alapjául szolgáló tényeket tagadó vádlott védekezéséből sem ismerhető fel. Viszont a koronaügyész csatlakozási perorvoslatát a kir. Kúria a következő indokokból utasította el: A II. Bn. 29. §-a szerint a csatlakozásban ugyanazon okok alapján lehet a határozatot megtámadni, amelyek alapján annak idején perorvoslatot lehetett volna bejelenteni. Az adott esetben a kir. törvényszék előtt a kir. ügyész a Btk. 401., 403. §. 4. pontjában meghatározott magánokirathamisítás bűntette miatt emelt vádat, s a kir. törvényszék ezzel ellentétben a bűncselekményt a Btk. 400. §. 2. bekezdésében meghatározott közokirathamisítás bűntettének minősítette. A kir. ügyész fellebbezett a vádtól eltérő minősítés miatt és a kir. ítélőtábla a fellebbezésnek helyt adva a cselekményt a vádnak megfelelően a Blk. 401. és 403. §. 4. pontja szerint minősítette, amiben a kir. főügyész természetesen megnyugodott. Az anyagi halmazat kérdése sem a vádemelésnél, sem a perorvoslat bejelentése alkalmával érvényesítve nem volt. A másodbírói ítélet meghozatala által a közvádló elérte azt, amit akart. A főügyészi és az ítéleti akarat megegyezvén a halmazat kérdésében, az akkori perjogi rendelke-