Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

104 Büntetőjogi Döntvénytár. részét, melyet a védő a bizonyításnak a fellebbviteli főtárgyaláson megismételt kiegészítése iránti indítványának elutasítása miatt használt, a Bp. 434. §. 3. bekezdése alapján azért kellett visszautasítani, mert a védő fellebbezésében felhozott ezen alaki semmisségi ok figyelembevételét a kir. ítélőtábla mellőzte, miért is ugyanaz az alaki semmisségi ok a Bp. 428. §. 2. bekezdése szerint semmisségi panasszal már nem érvényesíthető: azt tehát a törvény kizárja. Úgyszintén vissza volt utasítandó ugyancsak a Bp. 434. §. 3. bekezdése alapján a kir. kincstári jogügyi igazgatóság képviselőjének a Bp. 385. §. 2. pontja, helyesen a II. Bn. 28. §. alapján bejelenlett semmisségi panasza is, mert figyelemmel a vagyoni elégtétel pénzbüntetési jellegére, a kir. kincstárnak, mint sértett félnek, a Bp. 383. és a Bpn. 31. §-ra való tekintettel a semmisségi panaszhoz joga nincs. Ez a panasz tehát a Bpn. 32. §. értelmében már a kir. ítélőtábla részéről volt volna visszautasítandó. A többi semmisségi panasz pedig, a kir. főügyész panaszának a Bp. 385. §. 1. b) pontjára alapított része kivételével, alaptalan és illetve tárgytalan. Alaptalannak találta a kir. Kúria a védő panaszának a Bp. 384. §. 7. és 9. pontjaira alapított részét, melyet a védő azért jelentelt be, mert egyrészről a "bécsi m. kir. követségnek 579/pol. és 103/poL, valamint a m. kir. külügyminisztériumnak 31,233/1923. k. ü. számú bizalmas természetű jelentései felolvasására a kir. ítélőtábla zárt tárgyalást rendelt el, holott a védő szerint ezúital a Bp. 293. §. 4. bekezdésének esete nem forgott fenn; és mert másrészről a kir. ítélőtábla a védő által a fellebbviteli főtárgyaláson bejelentett új bizonyítékok beszerzését is megtagadta. Ezeket a panaszrészeket, mint alaptalanokat, a Bpn. 36. §. értelmében a kir. ítélőtábla ítéletének vonatkozó helyes indokainál fogva és még azért is el kelleti utasítani, mert a kir. ítélőtábla a szóbanforgó bizalmas jelentéseket ítéletében nem fogadta el bizonyítékok gyanánt és illetve azok alapján nem állapított meg terhelő tényállást; a védő állal előterjesztett új bizonyítékokat pedig a kir. Kúria sem találta olyanoknak, amelyeknek érvényesítésére a már megállapított tényekkel szemben, különös tigyelemmel a bizonyítékok közvetett és a dolog lényegét nem érintő voltára, még szükség lett volna ; miért is ez a panaszrész a Bp. 384. §. 2. bekezdésére való tekintettel sem volt érvényesíthető. Ami már most a vádlottnak a Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított semmisségi panaszát, valamint a védője semmisségi panaszának ugyanerre a semmisségi okra alapított részét illeti, a kir. Kúria ennek a semmisségi oknak fennforgását meg nem állapíthatta. A Bp. 33. §-nak utolsó bekezdése szerint ugyanis a kir. Kúria köteles határozatát a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani. Ezeket a tényeket véve alapul, a kir. Kúria úgy találta, hogy a kir. ítélőtábla a vádlott bűnösségének megállapításánál nem tévedett abban a kérdésben, hogy a vádlott terhére rólt cselekmények magukban foglalják-e valamely büntetendő cselekmény tényálladékát. A kir. ítélőtábla állal felhozott s a kir. törvényszék ítéletéből elfogadott vonatkozó helyes indokok ugyanis teljesen meggyőzők abban a tekintetben, hogy a vádlott bűnösségének megállapítására alapul szolgáló s a kir. törvényszék ítéletében szószerint idézett hírlapi cikkek az 1921 : III. tc. 7. §. 1. bekezdésében meghatározott büntetendő cselekmény összes tényálladéki ismérveit kimerítik.