Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

102 Büntetőjogi Döntvénytár. előkészítése és elhatározása továbbá a kormánynak az a tényer hogy az 1918. évi november hó 13-án tartott minisztertanácsról felvett jegyzőkönyv tartalma szerint a király elhatározásától függetlenül állapította meg, hogy Habsburg Károly nem uralkodója az országnak és hogy a kormány és a nemzeti tanács az országgyűlés két házának határozatától függetlenül tekintette megszűntnek a képviselőházat és a főrendiházat, olyan cselekmények, amelyek közvetlenül arra voltak irányozva, hogy a magyar állam alkotmánya erőszakkal megváltoztattassék. Sőt a célzott eredmény be is következett; mert a képviselőház feloszlatása, a főrendiház üléseinek berekesztése s a népköztársaság kikiáltása meg is történt. Mindezek egyben akadályozták is a királyt az uralkodásban. Az elsőrendű alperes, aki mint miniszterelnök mindezekben részt vett, s azután az ú. n. népköztársaság elnöke lett, ezekkel a cselekményekkel a Btk. 126. §. 3. pontjában és 127. §. 2. pontjában meghatározott felségsértés bűntettét követte el. Nem szolgál mentségére az elsőrendű alperesnek az sem, hogy a nemzeti tanácshoz, s utóbb a népköztársasághoz úgy a magánosok, mint az egyesületek, intézmények, egyházak stb. tömegesen úgyszólván kivétel nélkül csatlakoztak és letették a megfelelő esküt is, és hogy a tisztviselők is esküt tettek, mert ezek a lények szintén a forradalom által előidézett kényszerhelyzet nyomása alatt következtek be és így erre voltak visszavezethetők. A király lemondó nyilatkozata egyébiránt tartalmánál és kiállításának körülményeinél fogva sem tekinthető törvényszerű lemondásnak; mert annak a nyilatkozatnak az elsőrendű alperes által a Garami Ernő könyve nyomán ismertetett szövegében nincs benne a trónról való kifejezett lemondás, hanem csak az, hogy a király az államügyekben való részvételről mond le s már eleve elismeri azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja; ez akijelenlés pedig a trónról való lemondással nem egyértelmű; s mert a lemondás az 1867. évi III. tcikk szerint csak Magyarország alkotmányos hozzájárulásával történhetik. Sikertelenül hivatkozik az elsőrendű alperes a pragmatika szankcióra s ezzel kapcsolatosan a budapesti tudomány-egyetem jog- és államtudományi kara tanárainak a 35. sorszámú jegyzőkönyvhöz ugyancsak 35. sorszám alatt mellékelt véleményes jelentésére is; mert a magyar koronázás közjogi hatályát és erejét nem szüntette meg az, hogy a Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia másik állama között fennállott kapcsolat — vagyis a feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul való együttes birtoklás — a háborús viszonyok következtében felbomlott, úgyszintén az sem, hogy Károly király mint osztrák császár az állami ügyek vitelében való részvételről Ausztriára vonatkozóan már előbb lemondott.