Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

84 Büntetőjogi Döntvénytár. arról, hogy a miniszterek hivatalos minőségükön kívül elkövetett egyéb vétségükre a köztörvény alatt állanak. Az 1920 :X. tc. a változott viszonyok folytán ideiglenesen szabályozta a miniszterek felelősségre vonása esetében követendő eljárást s 1. §-ában kimondotta, hogy a miniszternek a felelősségre vonása felől az 1848 : III. tc. 32. §-ában meghatározott esetekben addig, amíg a törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés gyakorolja, a nemzetgyűlés határoz, továbbá, hogy a bíráskodást a jelen törvény értelmében választott alkotmányvédelmi bizoltsághól alakuló bíróság gyakorolja, amely a vád alá helyezett miniszterekkel szemben eljárni köteles a nemzetgyűlés felosztása esetében is. A törvény 2. §-a szól az alkotmányvédelmi bizottságról, továbbá arról, hogy vád alá helyezés elrendelése esetében az ítélő bíróságot az alkotmányvédelmi bizottság elnöke alakítja meg: 3. §-a kimondja, hogy a nemzetgyűlés a miniszterek vád alá helyezését összes tagjai általános többségének szavazatával rendeli el, 4. §-a pedig arról szól, hot'y a vád alá helyezés elrendelése esetében a nemzetgyűlés a vád képviseletére egj vagy több vádlóbiztost választ, az 5. §. szerint az alkotmányvédelmi bizottság elnöke tűz ki határnapot a bíróság megalakulására s arra a vádbiztost is meghívja, a vádlottat pedig megidézi, s kimondja ez a szakasz azt is, hogy a vádlott védőjét is magával viheti és hogy az olyan vádlott részére, aki nem volt megidézhető, ha védelméről nem gondoskodott, a gyakorló ügyvédek sorából védő rendelendő. A bíróság megalakításáról rendelkező 6., 7., 8. §-ok is vádlóbiztosról, vádlottról és védőről tesznek említést, a 12. §. a terhelt esetleges letartóztatásáról is rendelkezik, hogy az a tárgyban és egyéb előzetes kérdésekben hozott határozatok foganatosítása végett a budapesti kir. büntető törvényszék melleit működő kir. ügyész teszi meg a szükséges lépéseket. A 4 3. §. a tárgyalás előkészítéséről szól és ez is vád alá helyező határozatról, vádbiztosról, vádlottról és védőről tesz említést; a 14. §. pedig kimondja, hogy a vád felől a bíróság titkos szavazással ítél, hogy a vádlott távolléte az eljárást és az ítélelhozatall nem gátolja, hogy a bűnösség megállapításához legalább nyolc szavazat szükséges és hogy a bíróság eljárását iegyebekben) a bűnvádi és a polgári perrendtartás alapelveinek a figyelembevételével állapította meg sa 15. §. szerint-a bíróság a vádlott bűnösségének és a cselekmény súlyának figyelembevételével, belátása szerint a büntető törvénykönyvben ismert bármely büntetést megállapíthat s ezen felül a vádlottat az államkincstár javára saját belátása szerint megállapítandó összeg megfizetésében marasztalhatja, az alkotmány súlyos megsértése esetében pedig a vádlott ellen a hazaárulók vagyoni felelősségéről szóló 1915: XVIII. tc.-ben megállapított jogkövetkezményt is kimondhatja s az állam magánjogi igénye felől a bíróság maga határozhat. A 16. §. szerint a jelen törvény rendelkezései irányadók a legfőbb állami számvevőszék elnökének felelősségre vonása esetében követendő eljárásra s ezeket a rendelkezéseket alkalmázni kell arra is, akit a nemzetgyűlés mint a jelen törvény életbelépése előtt, habár nem alkotmányos úton alakult minisztérium tagját, vagy mint az 1919 március hó 21. napja előtt alakult ú. n. népköztársaság elnökét vagy miniszterét az 1848:111. tc. 32. §-ában meghatározott valamely cselekmény vagy mulasztás miatt vád alá helyez, végül a 18. §. kimondja, hogy a miniszterek vagy a legfőbb állami számvevőszék elnöke által nem hivatalos minőségükben elkövetelt bűncselekmények felett a rendes büntetőbíróságok gyakorolják a bíráskodást. A két törvény (1848:111. és 1920 : X. tc;) rendelkezéseinek egybevetéséből kitűnik, hogy a felhívott törvények a minisztereknek büntetőjogi értelemben vett felelősségre vonásáról intézkednek. Nyilvánvaló ez nemcsak a felelősséget megállapító cselekmények és mulasztások közelebbi meghatározásából, hanem nyilvánvaló abból is, hogy mindkét törvény a miniszterek felelősségre