Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

76 Büntetőjogi Döntvénytár. sikkasztás vádját koholta: Az ezen feljelentés folytán indított nyomozás iratait a kir. ügyészség a fennforogni látszó hatóság előtti rágalmazás vétségének elbírálása végett a budapesti kir. büntetőjárásbírósághoz tette át. A büntetőjárásbiróság, amely előtt az ügyészi megbízott a vádat elejtette, a pólmagánvádló vádjára hozott ítéletével R. Sándor vádlottat a Bv. 20. §-a alá eső vétség vádja alól a Bp. 326. §. 2. pontja értelmében fölmentette, mert úgy találta, hogy H. Sándor a felmerült adatokból méltán következtethetett arra, hogy a kérdéses ingó dolgok birlalatában lévő és azok kiadását indokolatlanul megtagadó P. Taszilóval szemben emelt vádja a valóság tekintetében helytálló. A pótmagánvádló fellebbezés folytán a budapesti kir. büntetőtörvényszék, mint fellebbviteli bíróság a járásbíróság ítéletét a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott semmisségi okból megsemmisítette és R. Sándor vádlottat bűnösnek mondta ki a Bv. 2. §-a alá eső s a 4. §. második bekezdése szerint minősülő egy rendbeli folytatólagosan elkövetelt feltűnően durva becsületsértés vétségében, amelyet az állal követelt el, hogy a sértett ellen a bűnvádi feljelentés tételében a megszüntető ügyészi határozat elleni folyamodás beadásában, majd pedig a pótmagánvádlóként fellépésben nyilvánuló magatartásával a sértett bűnvádi üldözését szorgalmazta s így vele szemben feltűnően durva megszégyenítő cselekményt követett el. A kir. törvényszék — ítéletének indokolása szerint — nem bocsájtkozott annak vizsgálatába, hogy a vádlottnak állott-e kellő ténybeli alap rendelkezésére a feljelentés megtételénél, tehát nem is vizsgálta meg a járásbíróság vonatkozó jogi álláspontjának helyességét még pedig azért nem, mert álláspontja szerint az a cselekmény, amely miatt a vádlott sértett ellen följelentést tett t. i. mentéjének és kucsmájának visszatartása, nem büntethető, hanem csupán polgári perútra tartozó magánjogi igény érvényesítéséhez szolgálhat alapul; a kir. törvényszék tehát a Bv. 20. §-a alá eső vétséget ez okból nem látta fennforogni, ellenben a bűnvádi eljárásnak sértett elleni szorzalmazásában csupán becsületsértést látott megállapíthatónak. A vádlott és védője részéről bejelentett semmisségi panaszt a budapesti kir. ítélőtábla elutasította. A kir. ítélőtábla ugyan tévesnek találta a kir. törvényszéknek azt a jogi megállapítását, hogy a vádlott büntetendő cselekmény elkövetésével nem vádolta P. Tasziló sértettet, mégsem tartotta szükségesnek a másodfokú bíróság által mellőzött ténykörülmények megállapítását azért, mert a Bv. 20. §-a szerinti súlyosabb minősítés a kir. ítélőtábla által hivatalból úgysem volt alkalmazható s mert viszont a kir. törvényszék állal valónak elfogadott tények kimerítik az enyhébb becsületsértés tényálladékát. II. A koronaügyész perorvoslata szerint úgy a kir. törvény-