Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

Büntetőjogi Döntvénytár. 73 Azon állításnak tehát, hogy a miniszterelnök hamis vallomást tett, semmi tárgyi alapja nincs. Igaz ugyan, hogy a vádlott cikkében ez a határozott tényállítás nem foglaltatik, mert a vádlott a cikk címében és befejező részében csupán azt a kérdést teszi föl, hogy «ki mondott igazat, ki hamisat?)) — ámde vádlott az egész cikkét oly módon írta meg, a miniszterelnök vallomását a miniszterelnöknek nem hiteles szöveggel közölt leveleivei akként állította szembe, hogy a cikket a felületes vagy kisebb éi telmiségű olvasóközönség csak akként értelmezhette, hogy a vádlott véleménye szerint a miniszterelnök a tanuvallomásában nem mondott igazat. Már pedig a rágalmazás megállapításához nem szükséges az. hogy a rágalmazó tényállítás határozott, leplezetlen legyen, hanem fennforoghat a rágalmazás akkor is — sőt ily esetben ártó, mérgező hatása néha nagyobb — ha az csupán a sorok között bujkálva, sejtetés, célzás, kérdés alakjában, tehát nem nyíltan, hanem álarc alatt jelentkezik. A vádlott pedig ilyen támadást intézett a miniszterelnök ellen s ami az ő cikkében esetleg homályos és határozatlan, az nem jelenti a rágalmazás hiányát vagy enyhébb fokát, hanem mint óvatosság és ravaszkodás csupán a vádlott terhére mérlegelendő. Mindezekre tekintettel kétségtelen, hogy a vádlott oly tényt állított, amely valósága esetében a sértettel szemben bűnvádi eljárás megindításának oka is lehetne s ezenfelül őt közmegvetésnek is tenné ki. A kir. ítélőtábla tévesen mellőzte ez utóbbi tényálladéki elem felvételét, mert annak a körülménynek, hogy a Bv. 9. §-ának második bekezdésében ez a tényálladéki elem megemlítve nincs, csak annyi a jelentősége, hogy ha az állított tény csupán közmegvetésnek tenné ki a sértettet, akkor nincs szükség a felhatalmazásra, de viszont nem zárja ki ez a körülmény azt, hogy a jelen esetben a sértett magándítványát is tartalmazó felhatalmazás alapján indult eljárás során a Bv. 1. §-a alá eső rágalmazás megállapíttassék abban a vonatkozásában is, hogy az állított tény a valósága esetében a sértettet közmegvetésnek is kitenné. A kir. ítélőtábla ezen tévedésének azonban az ügy érdemi elintézésére nem lévén befolyása, a kir. Küria csupán annak e helyütt megállapítására szorítkozott. Minthogy végül az állított tény valóságát a vádlottnak bizonyítania nem sikerült, a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panaszokat, mint alaptalanokat a Bpn. 36. §-a értelmében elutasítani kellett. II. A Bp. 385. §. 3. pontja alapján bejelentelt semmisségi panaszoknak indoka egyrészről az, hogy a tényállításnak a köz-