Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. Ha a törvényes felhatalmazás alapján eljárt miniszter ennek a perorvoslatnak használatát is megengedni kívánta volna, akkor ezt éppen úgy kifejezésre kellett volna juttatni, amint a rendeletnek számos szakaszában (pl. 8., 12., 24., 26. §-ok) a Bp. vonatkozó szakaszait megfelelően alkalmazandóknak jelenti ki. De a jogegységi tanács álláspontja szerint a miniszter lúl lépte volna a neki adott felhatalmazás kereteit, ha a rendeletben a jogegységi perorvoslat használatát megengedte volna, mert az 4909: XI. tc. 101. §-a ugyan felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy a jövedéki kihágások eseteiben követendő eljárását a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a Bp. elveinek figyelembevételével rendeletileg szabályoztassa, de a szabályozásnak egyúttal — még pedig éppen a perorvoslatok tekintetében — korlátot is szab az előző 98. §-ban, amely kimondja, hogy a kir. ítélőtábla másodfokú határozata végleges. Az igazságügyminiszternek tehát csak egy oly szabályozásra volt felhatalmazása, amely érintetlenül hagyja a törvény 98. §-ában kimondott azt a szabályt, hogy a jövedéki kihágási ügyekben a kir. ítélőtábla másodfokúlag és véglegesen határoz, határozata ellen tehát perorvoslatnak nincs helye. Minthogy pedig a Bp. a jogegység érdekében való perorvoslatot a perorvoslatokat tartalmazó XX. fejezetében, mint a perorvoslatok negyedik nemét szabályozza, a járásbíróság előtti eljárásban pedig ez a perorvoslat ügy az elsőfokú, mint a másodfokú ítélet ellen használható perorvoslat gyanánt külön is meg van említve, nyilvánvaló, hogy a törvényhozó nem akarta, követkzésképp a rendeletalkotó nem is akarhatta azt, hogy jövedéki kihágási ügyekben az 1909: XI. tc, 98. §-ában említett fellebbezésen kívül még a jogegység érdekében való perorvoslat is használtassék. Mindezekre tekintettel a jogegységi tanács megállapítja, hogy sem az 1909: XI. tc. 101. §-a, sem az annak alapján kibocsátott 800/1916. I. M. sz. rendelet 3. §-a folytán a Bp. 591. §-ában foglalt rendelkezés hatályát nem vesztette és hogy a 800/1919. I. M. sz. rendelet a jövedéki kihágási ügyekben követendő eljárásnak a Bp. elveinek figyelembe vételével való olyan szabályozását tartalmazza, amelynél a Bpn. a járásbíróság előtti eljárásra vonatkozó szándékai csupán irányadók voltak. A rendelet azonban ezen irányadó elvek szem előtt tartásával annyira kimerítő részletességgel és önállóan szabályozta a követendő eljárást, hogy ennek keretében a Bp.-nak a rendelet által kifejezetten át nem vett rendelkezései s így különösen a Bp. 411. és 442. §-ai nem alkalmazhatók, még pedig ez utóbbiak annál kevésbbé, mert ezek alkalmazását maga a törvény (1909 : XI. tc. 98. §.) eleve kizárta.