Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)
102 Büntetőjogi Döntvénytár. Ennek folytán ki kellett mondani azt, hogy jelen határozatnak a felekre nincs hatálya. 69. A kir. Kúria azt a gyakorlatot követi, hogyha oly főmagánvádas ügy kerül felülvizsgálata alá, amelyben a büntetés végrehajtásának felfüggesztése mondatott ki, de az ítélet a kir. ügyészséggel nem közöltetett, felülvizsgálat előtt az iratokat azzal az utasítással küldi vissza az eljárt alsóbiróságnak, hogy a Bn. 10. §-a alapján a kir. ügyészséget megillető perorvoslat tekintetében való nyilatkozattétel végett közölje az iratokat a kir. ügyészséggel. Ugyanígy kell eljárnia a kir. törvényszéknek, mint fellebbviteli bíróságnak is akkor, amidőn a kir. járásbíróság előtt folyamatban volt ügy iratai hozzá felülvizsgálat végett felérkeznek. (Kúria JEH 4926 márc. 19. B I. 8005/1925. sz.) = V. ö. a kir. Kúria B I. 3690/1918. szám alatt hozott végzését (JEH) BET. VI. 724. 70. A Btk. 221. §-ába ütköző vétség vádja esetében a vádlott büntetőjogi felelősségét nem zárja ki a szakértői meggyőződés nyilvánításának szabadsága, mert ez a szabadság csak is a szakismeret és szakértői tudás alapján keletkezett annak a meggyőződésnek szabad nyilvánítására jogosítja fel a szakértőt, amely alapos és gondos vizsgálat és szakértői munka eredményeképpen keletkezett benne; ellenben a vizsgálat felületes teljesítésével a rendelkezésre állott adatok beható és szakszerű megfigyelésének és értékelésének elmulasztásával gondatlanul kialakult és nyilvánított szakvéleményért a vádlottat a büntetőjogi gondatlanság felelőssége terheli. (Kúria 1926 jan. 27. B I. 7358/1925. sz.) Indokok: A kir. főügyésznek a vádlott felmentése miatt a Bp. 38S. §. 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panasza alapos.