Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)
84 Büntetőjogi Döntvénytár. hez ér, időszerű és jelentőségteljes lesz reá nézve az a körülmény, hogy az ítélet hozásáig előzetes letartóztatásban és vizsgálati fogságban töltölt idő a büntetésébe beszámíttatott e. Mert ettől függ az, hogy a büntetésének 10., illetve 15. éve mikor telik le. A szabadságvesztés-büntetés tartamának kiszámítása tárgvában kiadott 2701/1894. I. M. és 11,152/1894. sz. rendeletek (Marschalkó VI. kötet 42. és 47. oldalain) szerint ugyanis a büntetés tartamának kiszámítása úgy eszközlendő, hogy a kimondott szabadságvesztés-büntetésből elsősorban le kell vonni az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság által netán kitöltöttnek vétetni rendelt időtartamot s az ekként még kitöltendőnek fennmaradó időtartamot kell a büntetés kezdőnapjától számítani s ily— módon megállapítani a büntetés utolsó napját. Minthogy tehát ezen jogszabályok szerint az ítélet értelmében a büntetésbe beszámított idő a büntetésből ennek kezdőnapján már kitöltöttnek veendő, nyilvánvaló, hogy az életfogytiglani fegyházbüntetésre elítélt letartóztatottak büntetése 10., illetve 15. évének kitöltését a letartóztató intézetekben — tekintettel a Btk, 45. és 48. §-aiban szabályozott intézkedések végett az igazságügyminiszterhez esetleg leendő felterjesztésekre — éppen ügy kiszámítás és nyilvántartás tárgyává kell tenni, mint 10., illetve 15 évi fegyházbüntetésre ítélt letartóztatottak esetében. Ilyen vonatkozásban tehát az életfogytiglani fegyházbüntetésre elítélt, de a közvetítő-intézetbe szállítás, majd pedig a feltételes szabadságrabocsátás kedvezményére érdemes letartóztatottak büntetése a végrehajtás során képzeleti leg és eshetőlegesen határozott időtartamú jelleget ölt, vagyis olybá tekintendő s nyilvántartás szempontjából oly elbánásban részesítendő, mintha a büntetés 15 évre szólna. Ebben a vonatkozásban pedig nyilvánvaló annak a jelentősége, hogy az" előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság az ítéleti büntetésbe beszámíttalott-e, mert e beszámítás nélkül az elítélt esetleg csak 1—2 évvel később jut azokhoz a kedvezményekhez, amelyeket a Btk. 45. és 48. §-ai részére a büntetés 10., illetve 15. évének kitöltése után biztosít. Mindezekből kilünőleg az a körülmény, hogy a szabadságvesztés-büntetés életfogytiglanra szól, egyáltalában nem leszi tárgytalanná és jelentőségnélkülivé az előzetes letartóztatás és vizsgáI ati fogság beszámításának kérdését. V. Igaz ugyan, hogy akkor, ha az elítélt nem felel meg a Btk. 45. és 48. §-aiban megkövetelt feltételeknek, vagy pedig, ha a föltételes szabadságra bocsátást a 49. §. rendelkezése zárja ki, a beszámításban rejlő kedvezmény gyakorlati alkalmazására