Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

80 Büntetőjogi Döntvénytár. E tekintetben pedig a Btk. 96. és következő §-ai irányadók. Ezen szakaszok szerint anyagi halmazat esetében a bűnös által elkövetett cselekményekre meghatározott legsúlyosabb büntetési nemben kell az összbüntelést megállapítani s ha — mint a jelen esetben — bűntett és vétség halmazata forog fenn, a bűntettnek büntetési nemét kell alkalmazni. Minthogy tehát a jelen ügyben egy börtönnel és egy fogházzal büntetendő lopás anyagi halmazata állapíttatott meg, a törvény speciális rendelkezése (339. §.) szerint fogházzal büntetendő lopásra is a törvény általános rendelkezései (96., 98., 101. §-ok) folytán a börtönbüntetés neme alkalmazandó, következésképp a bíróság­nak az ítélet meghozatalánál a bűnösség megállapítása után minde­nekelőtt azt kellett volna megállapítani, hogy jelen esetben össz­büntetés szabandó ki, még pedig börtönben. Csak ennek megállapítása után kerülhet sor a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegelése alapján az összbüntetés tarta­mának, a büntetés mértékének megállapítására s ennek kapcsán annak eldöntésére, hogy van-e helye a Btk. 92. §-a alkalmazá­sának. Minthogy pedig a bíróság a nagyszámú enyhítő körülményekre tekintettel e §. alkalmazását helyén valónak találta, a vádlottra összbüntetésként csupán fogházbüntetést kellett volna kiszabnia. Ezen eljárási mód helyessége és törvényszerűsége ellen nem hozható fel sikerrel az az érv, hogy amennyiben a Btk. 92. §-ának alkalmazását indokoló körülmények csupán az egyik, még pedig az enyhébb minősítésű cselekményre nézve forognak fenn, a másikra azonban nem, a vádlott a fenti eljárási mód mellett el­esik annak lehetőségétől, hogy az enyhébb minősítésű cselek­ményéért csak pénzbüntetést kapjon, mert habár előfordulhatnak olyan enyhítő körülmények, amelyek csak az egyik cselekményre nézve állapíthatók meg, (pl. a lopott dolog csekély értéke, a kár­nak a vádlott által történt megtérítése, a vádlott beismerése) s esetleg erre a cselekményre indokolnák a Btk. 92. >§-ának alkal­mazását, aminek alapján a vádlottra, ha ez a cselekménye külön bíráltatnék el, esetleg csak pénzbüntetés szabatnék ki; ámde az összbüntetés rendszeréből s az arra vonatkozó jogszabályok­ból (Btk. 96—101. §-ok) következik az, hogy az egyes cselek­ményekre annak folytán, hogy más cselekményekkel anyagi hal­mazatban kerülnek bírói döntés alá, esetleg más súlyosabb bün­tetési nemek alkalmazandók, ettől tehát törvénysértés nélkül eltérni nem lehet . . .

Next

/
Thumbnails
Contents