Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)
Büntetőjogi Döntvénytár. 139 ellen azért, mert ő ezen utóbbi ténykörülményt a védekezése kapcsán állította és bizonyítani kívánta, külön is adott be egy a vizsgálóbíró által utóbb elutasítóit feljelentést s ebben kijelentette, hogy ezen állítás valóságának bizonyítását minden irányban megengedi. 3. A tomagánvádló sem a vizsgálóbírónak a valóság bizonyítását elrendelő végzése ellen nem élt jogorvoslattal, sem pedig a főtárgyaláson, ahol ügyvéd által is képviselve volt, nem tiltakozott a bizonyítás foganatosítás ellen s nem élt jogorvoslattal (Bp. 384. §. 9. p.) a kir. törvényszéknek azon közbenszóló végzése miatt sem, amellyel a bizonyítás kiegészítéseként elrendelte a főmagánvádló ellen lefolytatolt fegyelmi eljárás során hozott ítéletek rendelkező részének felolvasását, sőt a főtárgyaláson maga is becsatolt ellenbizonyítékul három okiratot. 4. Végül a főmagánvádló sem fellebbezésében, sem ennek írásbeli indokolásában nem sérelmezi azt, hogy a valóság bizonyítása elrendeltetett, sőt még a fellebbviteli főtárgyaláson is újabb ellenbizonyítékokat terjesztett elő, amelyeket a kir. ítélőtábla a főlárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt. Mindezekből az adatokból a kir. Kúria megállapítja, hogy a főmagánvádló nemcsak nem ellenezte a valóság bizonyítását, hanem ahhoz azáltal, hogy a vitás körülményekre az ellenbizonyítás elrendelését kérle. az egyik részlet-körülményre pedig a valóság bizonyítását minden irányban kifejezelten megengedte, hozzájárulását is adta, sőt a bizonyítás, illetve ellenbizonyítás munkájában tevőleges részt is vett. Ennél több pedig a Bv. 13. §. utolsó bekezdésének alkalmazásához nem szükséges. Amint ugyanis a sértett konkludens tényeiből nyilvánvaló, hogy ő hozzájárul a valóság bizonyításának elrendeléséhez, azt tehát nem ellenzi, sőt még ellenbizonyítékok előterjesztése útján — maga is rálép a bizonyítás útjára — a Bv. 13. §-ának utolsó bekezdése alapján helye van a valóság bizonyításának akkor is, ha ezt a sértett kifejezetten nem is kívánja. Ezen magyarázat mellett szól a Bv. szerkezete is, amely szerint a valóság bizonyítása, mint a vádlott érdekét célzó eljárás jelentkezik, amelyet a Bv. 13. §-ának első bekezdése szerint egyedül a vádlott indítványozhat, s amelynek elrendelése a sértettre, már a 16. §-ban foglalt eshetőségre tekintettel is, rendszerint nem kívánatos. Mindezekre tekintettel a Bv. 13. §-ának utolsó bekezdésének alkalmazhatása szempontjából a sértett kívánságával egyenértékűnek lehel, sőt kell elfogadni a sértett hozzájárulását, ami pedig a jelen ügyben a kifejletlek szerint megtörtént.