Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

Büntetőjogi Döntvénytár. I3S Mint sértettet ez a jog a Bp. 383. §; HÍ. 1 a) pontja értelmében őt nem illeti meg. A perorvoslattal megtámadott bírói határozatok szerint azonban Őt mint főmagánvádlót (Bp. 383. §. III. 1. pontja) sem illetik meg, mert a kir. ügyészség beavatkozása folytán megszűnt főmagánvádló lenni. Ez az indok téves és törvénysértő. A közvádlónak az a ténye, hogy a vádlottat bűnösnek kimondó ítélet ellen nem fellebbez, nem tekinthető ugyan vádelejlésnek, mert ez csak a pernek a Bp. 38. §. második bekezdésében megjelölt szakáig történhetik meg, de mindenesetre olybá veendő, hogy a közvádló visszalép a vádnak közérdekből való képviseletétől. Ez a tény pedig ismét a főmagánvádlót teszi a vád kizárólagos urává mindaddig, míg esetleg a felsőbb bíróság előtt — a közvádló újból át nem veszi a vád képviseletétől. Mert lehetséges, hogy a közérdek, amelyből a közvádló a vád képviseletét átvette, a büntető ítélet meghozatalának puszta tényével — tehát tekintet nélkül a minősítésre és a büntetés mérvére is már kellőleg meg van védve s a kir. ügyészség további beavatkozása ebből a szempontból fölöslegessé válik. A közvádló megnyugvása ilyen esetben csak ennyit jelent. De viszont lehetséges az is, hogy a bár büntető ítélet — legalább is a sértett véleménye szerint — nem ad kellő elégtételt a sértettnek, pl. rágalmazás helyett csak becsületsértést, szabadságveszlés büntetés helyett csak pénzbüntetést, vagy pedig aránytalanul kis összegű pénzbüntetést állapít meg. Ilyen esetekben — s ilyen a szóban forgó eset is — nemcsak méltánytalan, de a Bp. k\. §-ában foglalt jogelvvel ellentétes volna el nem ismerni a sértettnek, mint főmagánvádlónak fellebbezési jogosultságát s az ő magánérdekeinek képviseletét kiszolgáltatni az ügyészi megbízott tetszésének. Igaz ugyan, hogy a Bv. 8. és 9. §-ai értelmében csupán felhatalmazásra üldözendő rágalmazás és becsületsértés esetében sem illeti meg ilyenkor a sértettet fellebbezési jog, sőt nem illeti az meg még felmentő ítélettel szemben sem, de a törvénynek ez a rendelkezése a Bp. 2. §-ának 3. bekezdésében foglalt azon különleges parancsoló rendelkezéséből folyik, mely szerint, ilyen cselekmény tekintetében a vád képviseletére kizárólag a kir. ügyészség jogosult, viszont azonban ugyanezen §. utolsó bekezdése — a Bp. 41. §-ával összhangban — azt jelenti ki, hogy magánvádra üldözendő vétség és kihágás tekintetében a vádat elsősorban és rendszerint a sértett képviseli. A sértettnek a Bp. ezen rendelkezései által a főmagánvádas cselekménvekre vonatkozólag biztosított elsődleges jogkörét szem