Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 11 18. Rágalmazás vádja esetében a valóság bizonyítását a bíróság egyedül a vádlott indítványára rendelheti el és folytathatja le. Ha a vádlott ily indítványt nem terjesztett elő, mind a lefolytatott bizonyítási eljárás, mind az ítéletben foglalt bizonyításmérlegelés semmis. (Kúria 1922 nov. 2. B I. 2467/1922. sz.) = Valóság-bizonyítást kizárólag a vádlott indítványozhat és nem a sértett köteles magát tisztázni: BDtár XI. 81. 19. A valóság bizonyításának joga a vádlottat illeti meg; míg a sértettnek ily irányú, de csupán csatlakozó jellegű kívánsága csak a valóság bizonyításának egyéb törvényes feltételeit teszi mellőzhetőkké. Ennélfogva, mikor a vádlott a valóság bizonyítását nem kívánta, a sértettet nem illeti meg az ellenbizonyítás joga. (Kúria 1922 jún. 20. B I. 2440/1922. sz.) = A sértettnek nincs önálló joga a valótlanság bizonyítására ; de ha a vádlott a valóságot bizonvítja, a sértett előadhatja ellenbizonyítékait: BJT LVni. k., 24. I. 20. Oly esetben, mikor a bíróság azt állapítja meg, hogy a vádlott az állított tény valóságát bebizonyította (191í:XLI. tc. 16. §.), a felmentő ítéletet a Bp. 326. §. 1. pontjának 1. tételére kell alapítani. (Kúria 1922 nov. 14. B 1. 5023/1922. sz.) 21. Az 19U:XLL tc. 20. §-a alá eső hatóság előtti rágalmazás vétsége miatt csupán magánindítvány alapján indítják meg a bűnvádi eljárást akkor is, ha az id. tcikk 8., 9. vagy 12. §-ában felsorolt személyek valamelyike a sértett. Ennek a szabálynak következménye az, hogy a hatóság előtti rágalmazás vétsége — a Bp. Élt. 17. §-ának 3. pontjában és 18. §-ának 6. pontjában foglalt rendelkezések egybe-