Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

70 Büntetőjogi Döntvénytár. és ezenfelül az elsőfokú ítélet minősítési intézkedését megtámadó vádlói perorvoslalot állítja föl. A vádbeli tényállás ugyanis a tettazonosság keretében a felsőbírói minősítésnél is alap abban az alakjában, ahogyan azt a vádló végindítványában fenntartotta, mégis azzal a különbség­gel, hogy a fellebbviteli bíróság e tényállás keretében az első­bíróság által valónak elfogadott tényállást vagy maga is elfo­gadja, kiegészíti, vagy megváltoztatja; ellenben a legfelsőbb bíróság felülvizsgálati alapja az alsóbb bíróságok által valónak elfogadott tényállás, amelyhez a jogkérdés bírósága az Ube 20. §-ának ese­tét kivéve az ítéletében immár hozzá nem nyúlhat, mert azt ;i Bpn. 33. §-ának utolsó bekezdése szerint a határozatának alap­jául elfogadni köteles. Ebből következik, hogy amely minősítési lehetőség a most jelzett keretben a tényállásban ténybeli alapját nem találja, az a felsőbb bíró szabad minősítésének sem lehet tárgya. Ami azonban a vádbeli, illetve legfelsőbb fokon az alsóbíró­ságilag valónak elfogadott tényállásban a minősítés szempontjá­ból releváns, azt a törvény megfelelő alkalmazása céljából a felsőbíró értékelheti, a tettet ennek megfelelően minősítheti, ha a vádló a vádlott terhére az alsófokú ítélet minősítési ((intézke­dései) ellen megfelelő perorvoslaltal élt. A perorvoslat tartalmazhat általános kijelentést, de meg­jelölheti a minősítésnek azt a formáját, amelyet a vádló tart helyesnek. Egyik formája ép úgy, mint a másik, az alsófokú ítéletnek a vádbeli cselekményt minősítő ((intézkedését)) egész terjedelmé­ben kiemeli a részleges jogerősség alól és módot ád a felső­bíróságnak arra, hogy az alsóbíróságok által valónak elfogadott tényállás alapul vétele mellett a vádbeli tettet annak összes tény­álladéki ismérveit figyelembe véve, a maga egészében a törvény előírása szerint minősítse és ne csak a vádló minősítési felfogá­sára legyen utalva. A vádbeli tett minősítése ugyanis, mint az ítéletnek a Bp. 327. §-a 2. bekezdésének b) pontja szerinti lénye­ges intézkedése, jogi természeténél fogva mindenkor egységes intézkedésnek tekintendő, beleértve a többszörös minősülés, a bűn­halmazat s a bűnrészesség kérdését is. A vádlott terhére a cse­lekményének minősítése miatt bejelentelt perorvoslat tehát akár általánosságban, akár a minősítésnek csak egy részlete miatt hasz­náltatott is, a jelen jogegységi határozat rendelkező részében meg­határozott kivétel esetén kívül megfelelő alapul szolgálhat arra, hogy a felsőbíróság a vádbeli cselekmény minősítése tárgyában annak minden részletére kiterjedően határozhasson. Ezt kell következtetni a Bp.-nak a vádbeli tett téves minő-

Next

/
Thumbnails
Contents