Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

Íi8 Büntetőjogi Döntvénytár. aminő a vádlotté, ahol a fogyasztó közönség úgy a helyiség, mint a kiszolgálás tekintetében különleges előnyökben részesül, ame­lyeknek nyújtása nagyobb összegű üzemi költséget is igényel, a 4 K-ás ár méltánytalanul magas hasznot magában foglalónak nem tekinthető. Felhozza még indokul az uzsorabíróság azt is, hogy a vendéglősök a szódavizet a háború előtt is a beszerzési ár keltő, sőt háromszorosáért adták azért, mert az ételneműek magas be­szerzési árára tekintettel, üzemi költségeiknek túlnyomó részét az italokra hárítják s mert a nagy üzemi költségből a csekély mennyi­ségben fogyasztott szódavízre még 4 K ár mellett is arány­talanul kis rész esik. Előrebocsátja a kir. Kúria, hogy a tájékoztató ár az illetékes árvizsgáló hatóság által valamely közszükségleti cikkre nézve az érdekeltek, tehát úgy az eladók, mint a vevők tájékoztatása cél­jából megállapított olyan ár, amely az átlagos körülmények, tehát az átlagos üzemi és egyéb költségek mellett a méltányos hasz­not meg nem haladó nyereséget is magában foglalja s hogy ebből következőleg akkor, amidőn igazolva van, hogy az átlagos esettől eltérő különleges körülmények, pl. nagyobb üzemi költségek, forog­nak fenn, a tájékoztató árnál magasabb ár is büntetlenül köve­telhető, amennyiben ez az ár még mindig nem foglal magában oly nyereséget, amely a méltányos hasznot meghaladja. A szódavíz tájékoztató árába ezek szerint azok a körülmé­nyek, amelyek a szódavíznek bármely üzemben való árúsításánál egyaránt előfordulnak, így tehát a hűtéshez szükséges jég ellen­értéke, a kezelés alkalmával esetleg előforduló törésekből és a hibásan működő üvegekből származó kárveszély, már be vannak számítva s így ezek a tájékoztató ár túllépésének indokolásául jogosan fel nem hozhatók. Jelen esetben tehát a kir. Kúria az ügy eldöntésénél kizáró­lag azt tekinti lényegesnek, hogy a vádlottnak vendéglőjében van­nak-e olyan kivételes üzemi költségei, amelyek indokolták azt, hogy ő a szódavizet a beszerzési árat 100%-kai s a tájékoztató árat 60%-kal meghaladó árért árúsította. ... A vádlott tehát nagyobb üzemű vendéglőjében jogosan adhatta volna ugyan a szódavizet a tájékoztató árat meghaladó oly áron, amely mellett még a méltányos hasznot meg nem ha­ladó nyeresége is lett volna, de az általa követelt 4 K-ás ár, amely a tájékoztató árat 60%-kal haladja meg, már olyan ár, amelyben foglalt nyereség figyelemmel az összes körülményekre is már meghaladja a méltányos hasznot . . . = Tájékoztató ár: BDtár XIV. 21., 23. — Kúria:' A tájékoztató ár megszabásánál a szükséges üzemi kiadásoknak megfelelő hányadrészét is magá-

Next

/
Thumbnails
Contents