Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

52 Bü ntetőjog i Döntvénytár. mázható, nyilvánvaló, hogy a részleges jogerősség csak a reformalío in pejust tiltja. Ha a koronaügyészség álláspontja s indítványa csak eddig terjedne, akkor az összhangban volna a törvénnyel; ámde tovább megy s azt vitatja, hogy csupán azt a minősítést veheti fel a Kúria, amit az alsófokú bíróság mellőzött s ami miatt a közvádló perorvoslattal élt. Ez a felfogás ellentélben áll a törvény rendszerével. A vádnak az ítélethez való viszonyát szabályozó 325. §. ugyanis kimondja, hogy sem a minősítés, sem a büntetés tekintetében nincs a bíróság a vádló indítványához kötve. Ez a szabály csak az olyan perjogban nem volna alkalmazható a felülvizsgálati eljárásban, mely a cassatorius eljáráson alapszik ; miután azonban a Bp. a felülvizsgálati eljárást a reformatórius elvek szerint szabályozza, a vád viszonya az ítélethez a kir. Kúria előtti eljárásban is ugyanaz, mint az alsófokú bíróság előtti eljárásban, amennyiben ezt a perorvoslat köre megengedi. Erre nézve irányadó a Bp. 387. §. első bekezdése, mely szerint a felülvizsgálat csak az ítéletnek perorvoslattal megtámadott intézkedésére szorítkozik. Tehát, amely intézkedése az ítéletnek in pejus perorvoslallal meg van lámadva, az nem jogerős, azt köteles a Kúria felülvizsgálni. A felülvizsgálat szabadsága és a Kúria minősítési joga nem függ azonban az alsófokban eljárt vádló felfogásától ; a Bp. 325. §. és 439. §-aira tekintettel ugyanis a Kúria ép oly független a cselekménv jogi étékelésénél, mint a lörvénvszék. Midőn a Bp.-unk 325. §-a a vád és ítélet közli viszony szabályozásánál a vádelv formalizmusa s merev princípiumával szemben csupán a tett azonosság kereteiben szabta meg a bíróság szabad mozgásának korlátait s lehetetlenné tette, hogy a tetlazonosságon kívül még a minősítés és büntetés kérdésében is korlátokat állítson fe! a vádló a bíróság jogi értékelésénél az elsőfokú eljárásban, a törvény logikájával áll ellenlétben az olyan felfogás, mely az elsőfokú eljárásban a jogi értékelés teljes szabadságát adja meg a bíróságnakj a revizionális eljárásban pedig in pejus a helytelen minősítés miatt bejelentett semmisségi panasz esetében arra szorítaná a Kúriát, mely nemcsak utolsó fokban intézi el az ügyeket, hanem a jogegységnek s a törvény helyes értelmezésének is ellenőrzője, hogy vagy az elsőfokban eljárt ügyész jogi álláspontját tegye magáévá vagy pedig utasítsa el a semmisségi panaszt, jóllehet a törvény helyes alkalmazása mellett oly súlyosabb jogi értékelés volna felveendő, mely az elsőbíróságétól eltérő, de egyúttal más jellegű, mint ami a kir. ügyész felfogásában kifejezésre Jut. A törvény értelme azonban nem ez s a törvény rendszeréből és logikájából csakis arra lehet és kell következtetni, hogy in pejus