Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytár* Ezek a panaszok azonban alaptalanok. A Kúriát is kötelező ténymegállapítás szerint ugyanis a kél vádlott és pedig P. János nyitott késsel, S. Pál sörös üveggel a kezében több társukkal együtt megtámadta a sértettet, ki véde kezés közben P. János a vádlott kezét megvágta, majd elesett de felugorva futásnak eredt, mire S. Pál vádlott Őt üldözőbe vette és utóiérve a sörös üveggel fejbe vágta, ruhájánál fogva a földre rántotta és ott őt a földre leszorítva tartotta mindaddig, míg P. János vádlott is oda nem érkezett, ki azután a sértett hasára reátérdelvén, mialatt S. Pál utóbbi két kezét lefogta, a kezében lévő nyitott késsel rajta 10—12 szúrást ejtett, minek folytán S. János elvérzett és néhány perc múlva a helyszínén meghalt. Ebből a való tényállásból a másodbírósággal egyezően a kir. Kúria is azt a jogi következtetést vonta le, hogy a vádlottaknak nem csupán bántalmazási, hanem határozottan ölési szándékuk volt. Ez kétséget kizáróan következik az ölésre alkalmas eszköz használatából, a sértett testének oly részeire intézett késszúrások nagy számából, amely lestrészeken ily késszúrások köztudomás szerint is életveszélyesek szoktak lenni és végül P. János vádlottra nézve még ennek a tett elkövetése utáni ama kijelentéséből is: ((Agyonszúrtam*. Igaz ugyan, hogy a halálos szúrásokat csak P. János vádlott ejtette a sértetten, ítmde S. Pál vádlott közreműködése nélkül P. János cselekményét nem hajthatta volna végre és így S. Pál tevékenysége az adott esetben és különösen az a ténye, hogy a sértettet lefogva tartotta, mialatt társa az Ő szeme láttára közös áldozatukon a halálos szúrásokat ejtette, szintén elkövetési cselekedet volt, úgy hogy a közös tettesi akarat és a közreműködés egységénél fogva a vádlottak tettestársaknak tekintendők, kik a beállott eredményért mint ilyenek felelősek; S. Pál vádlottra nézve csak annyiban lévén kisebb ezen felelősség, hogy tettesi tevékenységének mértéke kevesebb volt P. Jánosénál, ami azután a büntetések kiszabásánál megfelelően érvényesült is. = ölési szándék megállapítása, mikor a vádlott késével a sértettet kétszer is mellbe szúrta (BDtár VI. KiO.), forgópisztollyal a sértettet közvetlen közelből fejbelőtte (BDtár IX. 91. I.), konyhakéssel a sértettet a bal lapocka alatt hátbadöfte (BDtár IX. 91. III.), furkós botütésekkel a sértett koponyáját összeroncsolta (BDtár IX. 91. IV.), a kasza fokával a sértettet fejbevágta s koponyarepedésig ütlegelte (BDtár IX. 91. V.). A bánialmazás folytonossága, mint az ölési szándék bizonyítéka : BJT. LVIII. k., 32. I. Abból, hogy a vádlott revolverrel és kifent konyhakéssel fölfegyverketve ment a helyszínére, az ölési szándék következtethető : BJT. LXVIII. k., 53. L Önmagában az a körülnény, hogy a bántalmazás oly eazközzel történt, amely alkalmas az élet kioltására, nem igazolja az ölési szándékot: BDtár IX. 119. — V. ö. Angyal— Degré: Anyagi és alaki büotetőjog (1917.) I. 340. I.