Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

6 fíimtelőjogi Döntvénytár. nőnek a férje elpusztítására való vágya, ennek a kérdésnek gyakori megbeszélése, a tervek helyeslése, a K. Andrásban dolgofó félelem gúnyolása, férfiasságának lekicsinylése mily lelki hatásokat váltottak ki az olyan, az érzéki szerelemtől elvakult, .akaratgyenge, de az asszony kegyeire áhítozó emberben, mint amilyen K« András volt s akkor lehetetlen más eredményre jutni, mint arra, hogy az asszony tudta mikép ő uralkodik az emberen, vezette őt ahogy jónak látta, s elvégeztette veié lassan és szépszerével azt, amit akart, mert akarat tekintetében K. András engedelmes, de félénk, gyarló szolgája volt csak M. Jánosnénak. Hogy a férj halálát K. András is akarta, az az asszony résceről jött rábírás lehetőségét ki nem zárja, mert a rábírás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki ráhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen, csak az kellék, hogy ez a ráhatás az elhatározást előidéző motívumok egyike legyen. A tettes hajlandósága a bűncselekmény elkövetésére a felbujtás megállapítását nem teszi lehetetlenné, ha a rábírás oly értelmi működés^ formájában jelentkezik, amely a vágyat elhatározássá fejleszti ki és megérleli, s így a tettest olyan cselekvésre veszi rá, amelyet az a vágynál, a gondolatnál maradva nem fejtett volna ki. Nemcsak az felbujtó, sőt nem is mindig az a felbujtó, aki a bűncselekmény elkövetésére az első impulzust adja, hanem az, aki akár egyedül, akár más hasonló körülményektől segítve a tettes akaratát oda hajlítja, hogy az a kívánt bűncselekmény elkövetését elhatározza, s véghezvigye. Mindezek gondos mérlegelése után a, kir. Kúria arra a meggyőződésre jutott, hogy M. Jánosné cselekvése, magatartása, értelmi működése, az ingadozó tettes ölésre irányuló akaratelhatározásának, ha nem is egyedüli, de fő- és döntő tényezője volt. S mert maga is akarta férje megölését, célzatosan éleszgette, erősítette a tettes akaratelhatározását; s mert tudta, hogy a tettes terve a gyilkosság bűnteltét megvalósítja, ezt a tervet a tettesre való befolyása erejének teljes tudatában megfelelő értelmi ráhatással mégis valósíttatta vele: M. Jánosné vádlott bűnrészessége mindezeknélíogva nem bűnsegédség, hanem a gyilkosság bűntettére való szándékos felbujtás, azért kellett a jelen ítélet rendelkező része szerint határozni. 2. K. András vádlott tettesi cselekményét az alsóbíróságok helyesen minősítették gyilkosság bűnlettének, mert az eddig kifejtetleken felül a valónak vett tényállás szerint ez a vádlott M. Jánosné iránt való érzéki vágyódásától hajtva hosszabb időn át foglalkozott az útjában álló férj meggyilkolásának ő benne támadt, de vádlott társa által megérlelt s akaratelhatározássá fejlesztett gondolatával. E gondolatot soha el nem ejtette, vádlott társának