Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytar. 38. Münkabéruzsora megállaj)ílása, mikor a munka­adó — a munkavállaló iparos lisztességében bízva — előre nem állapodik meg az ellenszolgáltatásban, mert föltételezi, hogy az iparos tisztességes haszon­nal megelégszik, az iparos azonban a munka telje­sítése után túlzott követeléssel lép fel és a munka­adót az elé az alternatíva elé állítja, hogy vagy Jd fizeti a túlzott követelést, vagy per esélyeinek teszi ki magát. (Kúria J 0r> I jún. 21. B II. 2034/1-92l.jsz.) A kir. Kúria: Az uzsorabíróság ítéletéi a Bp. 385. I. a) pontja alapján megsemmisíti és a vádlottat ama cselekménye miatt, hogy az 1920 december 28-án kiállított számlában ;i sér­tett részére teljesített reszelővágási munkáért. 1920 december hó \égén 854 K helyett 1038 K-t kívánt fizettetni és ennyit foga­dott is el, tehát közszükségleti tárgyul szolgáló munka teljesíté­sére vonatkozó .szerződésnél, mint munkavállaló, a munkaadó >zorult helyzetének kihasználásával olyan ellenszolgáltatást köve­lelt és fogadott el, amely tekintettel az összes körülményekre, különösen a gazdasági élet viszonyaira, a saját szolgáltatásának értékél szembetűnően aránytalanul meghaladja, bűnösnek mondja ki az 1920 : XV. te. 1. $-nak 3. pontjába ütköző árdrágító vissza­éléjs \ étségében . - . hidokok: Az uzsorabíróság ítélete ellen közvádló a Bp. 385. ,^ t. <i) pontja alapján a vádlott felmentése miatt jelenlelt be semmisségi panaszt. . . Ez a panasz alapos. Az uzsorabíróság álláspontja szerint vádlottnak az iratok tar­talmával egyezően megállapított s a jelen ítélet rendelkezésében tüzetesen körülírt vádbeli cselekménye bűncselekmény tényáiladé­kál azérJ nem valósítja meg, mert a vádlott a kijavított része­inknek a munkaadó javára való beszolgáltatása után "követelte az 1038 K-t, mint munkája ellenértékét, ekkor pedig már a munka ­adó nem voll szorult helyzetben, enélkül pedig a vádbeli az 1920;XV. te. 1. §.-3. pontja alá eső vétség az ú. n. munkabér­uzsora nem létesül. Ámde az uzsorabíróságnak ez a jogi álláspontja nem helytálló. Valamely helyzet ugyanis a munkabéruzsora szempontjából általában akkor tekintendő szorult helyzetnek; ha annak felhasz-

Next

/
Thumbnails
Contents