Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

82 Büntetőjogi Döntvénytár. hogy annak egészségét megrontsa, bár e szer alkalmazása mód­jából nem állapítható meg, hogy azt ölési szándékkal telte volna, de abból a- Btk. 303. §-ának megfelelő eredmény is származott.,, nem a Btk. 303. §-ába ütköző súlyos tesli sértés, hanem a Btk. 309. §-ába ütköző s ezen §. első bekezdésének első büntetési tétele szerint minősülő mérgezés bűntettének ismérveit meríti Wr ami az alsóbíróságok által megállapított minősítésnél enyhébb beszámítású cselekményt képezvén, a vádlott javára szolgáló, így a Bp. 385. §-ának utolsó bekezdése értelmében hivatalból figye­lembe veendő s a Bp. 385. §-ának i. b) pontjába ütköző sem­misségi ok forog íenn. Miért is az alsóbíróságok ítéletének a vádlott cselekménye minősítéséről rendelkező részét a hivatkozott törvényszakasz alap­ján megsemmisíteni s vádlott cselekményét a Btk. 309. §-ába ütköző s ezen §. 1. bekezdésének 1. tétele szerint minősülő mérgezés bűntettének kellett minősíteni s ezért őt az elsőbíró­ság ítéletében felhozott enyhítő körülmények mérlegelésével, mégis mint súlyosítóra figyelemmel a cselekményével okozott súlyos következményre is, a fentebbi büntetésre kellett ítélni. A vitriol megfelelő alkalmazás mellett életveszélyes szer ugyan, a; kir. Kúria azonban ennek dacára a Btk. 309. §-a 1. bekezdése 2. tételének s illetve ugyané §. 2. bekezdésének is­mérveit azért nem észlelte, mert a jelen esetben a vitriol nem oly móddal alkalmaztatott, hogy ezáltal a sértett élete is veszély­nek lett volna kitéve, tehát ez a szer ebben az esetben nem volt életveszélyesnek tekinthető. = V. ö. BDtár VI. 132., XI. 45., 71. Rágalmazás vétsége esetében az alsóbíróság ré­széről valónak elfogadott tények alapján a Kúria állapítja meg, vájjon a vádlott bebizonyította-e ál­lításának valóságát, ehhez képest a Kúria dönti el, vájjon a vád tárgyává tett nyilatkozatban foglalt tényállítást teljesen fedik-e azok a tények, amelye­ket az alsóbíróság mint bebizonyitottakat valónak fogadott el. (Kúria 1918 jan. 22. B I. 4977/1917. sz.J >

Next

/
Thumbnails
Contents