Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)
Büntetőjogi Döntvénytár. 37 hozással a Bp. 444. §-ára, az eljárás újrafelvételét szorgalmazta, ennek alapjául azt hozván fel, hogy a vádtanács előtti tárgyaláson személyesen a fennforgott közlekedési nehézségek miatt, helyettese pedig hadbavonulása folytán nem jelenhetett meg, egyúttal új bizonyítékokat ajánl annak igazolására, hogy a vád tárgyává tett sajtóközleményben foglalt, reá vonatkozó állítások valótlanok és hogy az ellene intézett támadás jogtalan. A kir. törvényszék 1917. évi B. VII. 1498/20. sz. a. hozott végzésével az újrafelvételi kérelemnek az ennek támogatására felhozott indokokból a Bp. 445. §-a alapján helyt adott és az iratokat az eljárás folytatása céljából a Bp. 569. §-a értelmében a vádtanácshoz tette át. Ez a rendelkezés a bűnvádi perrendtartás szabályaiba ütközik. A magánvádló a Bp. 445. §-a szerint az ott meghatározott feltételek fenntorgása esetében a jogerősen megszüntetett eljárás újra felvételének indítványozására jogosult ugyan, ámde ez a jogosultsága magánvádlói minőségének folyománya lévén, ezen minőségének elvesztésével megszűnik. Minthogy pedig a magánvádló jogai a Bp. 49. §-a értelmében lemondással megszűnnek és a lemondás nem vonható vissza, minthogy az idézett § 5. bekezdése szerint a lemondással egyenlő hatályú, ha a magánvádló oly tárgyalásra, melyre szabályszerűen megidézték, meg nem jelenik, illetőleg amennyiben képviseltetésnek helye volna, magát nem képviselteti; minthogy a jelen esetben megállapíttatott, hogy W. Béla a vádtanács előtti tárgyaláson szabályszerű idéztetése dacára személyesen nem jelent meg, sem magát arra jogosult helyettes által nem képviseltette, mihezképest úgy tekintetvén, mintha a vádat elejtette és a magánvádról lemondott volna, a bűnvádi eljárás jogerősen megszüntetietett; és minthogy végül a magánvádlói jogok megszűnésével a magánvádlói minőség is megszűnik, nyilvánvaló, hogy W. Béla az újrafelvétel indítványozásakor magánvádlói jogokat már nem gyakorolhatott és hogy az újrafelvétel az ő indítványára nem volt elrendelhető. Ezeknélfogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismerni és a törvénysértést megállapítani kellett. = V. ö. BDtár VI. 93. JEH.: A magánvádló, illetőleg a sértett elmaradása miatt hozott megszüntető végzés ellen jogorvoslat kizárásával esak igazolásnak van helye: aki a tárgyalásról való elmaradása miatt a Bp. 539. §-a alapján hozott megszüntető végzés ellen igazolással élt, de ezt célzó kérelmével jogerősen elutasíttatott, nem jogosult arra, hogy az ügy újrafelvételét szorgalmazza.