Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. 7 célzatával eladta és átadta. Ez utóbbi pedig 3 dbot a szállítóknak adott már át, hogy a végcélt, a termények meg nem engedett kicsempészését végrehajtsák. Hogy ez nem következett be, az a használat fentiek szerint kimerített fogalmát nem befolyásolja, mert a Btk. 405. §-a szerinti használatnak módját, mértékét ez a törvényhely nem írja körül; a Btk. 401. §-ának a magánokirathamisítás esetére vonatkozó e részbeni kikötését pedig e bűncselekménynél a törvény nem követeli, hanem a használatot befejezettnek veszi a Btk.-nek vele kapcsolatosan alkalmazandó 394. §-a értelmében a veszélyeztetés tényleges beálltával. A jogsérelem, illetve annak lehetősége már a megvalósított használattal is kimeríttetett, mert a közokiratok hitelességéhez tűzött nagy érdek már tényleg megsértetett; az élelmezés közérdeke pedig a vádlottak cselekményével nagy mértékben veszélyeztetetett, mert a visszaélések nagy tömege mutatja, hogy a vádlottak célja — az élelmiszerek közérdeket sértő kicsempészése — nagyon is megvalósítható. A jogtalan vagyoni haszonszerzése célzata e bűncselekménynek — a Btk. 391. §-ában körülírt alapformájának — nem alkotó eleme, de a tényállás arra is nyújt elegendő ténybeli alapot, hogy mindkét vádlott jogtalan vagyoni haszon végeit cselekedett s így a Btk. 392. §-ának minősítő ismérve is megvalósítást nyert. Az eddig elmondottak után a bűncselekmény jellege, a vádlottak tevékenységének körültekintő volta és természete mellett nem kétséges az sem, hogy a vádlottak szándékosan és abbaa a biztos tudatban cselekedtek, hogy a felhasznált igazolványok hamisítványok. E részben nem hagy íenn kétséget sem a vádlottak tapasztalt s a különösen ezen a téren jártas volta, sem az a magatartás, amelyet általában, sőt egymással szemben is és a szállítókkal szemben tanúsítottak. Mind erre nem volt volna szükség, ha ők az igazolványaikat csak némi jóhiszeműséggel is valódiaknak tarthatták volna. Az egyik szállítónak a leleplezést maga után vonó helyes eljárása pedig a vádlottak javára nem írható. A védelem jogi érvelése tehát egy irányban sem fogadható helyesnek, minélíogva a vádlottak bűnösségének alsóbírósági megállapítását ehelyütt is törvényesnek kellett elismerni. A büntetések kiszabásánál a Btk. 92. §-ának alkalmazására a kir. Kúria nem talált alapot; mert a büntetlen előéleten kívül más enyhítő körülmény nincs. A ténybeismerés ugyanis nem enyhítő, mert egyrészt a főkérdésre nem terjed ki, másrészt a bűnösség elismerése is megbánás nélkül való.