Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. 67 kért arra, hogy a főtárgyalásra megéreti és közvetlenül az előtt álló bűnügy iratainak anyagát lapjában ismertethesse. Az engedélyt a kir. törvényszéki elnök elfoglaltsága, illetve távolléte miatt a főtárgyalás elnöke írásban megadta. A vádlott ennek következtében a bűnügy anyagát és különösen a ((Jelentésinek nevezett rendőri összefoglaló tényvázlat tartalmát lényegében ismertette. Az ismertetés egy része N. főszolgabírónak a szállítási igazolványok kiadása, kezelése, ellenőrzése körül való mulasztásaival, szabálytalanságaival és elnézésével foglalkozik, elősorolván azokat az adatokat, amelyeket a rendőri jelentés tartalmazott. N. főszolgabíró e körülmeny miatt vádlott ellen rágalmazás sajtóvéisége miatt feljelentést telt. Viszont ő ellene e cikkben jelűéit visszaélések miatt úgy bűnvádi, mint fegyelmi eljárás lett megindítva, amely folyamatban van. Az alsóbíróságok a vádlottat a tényállás alapján a rágalmazás sajtóvétségének a vádja alól, hivatkozással a St. 44. §-ára, felmentették azért, mert az ügyiratok közzétételére az ítélőbírói tanács elnökétől engedélyt nyert: ezen alapon tehát a ((Jelentés* anyagát jogosan tette közzé. Minthogy pedig az iratok tartalma az alsóbíróságok szerint hív szellemben és igazán közöltetett, a vádlott ellen még bűnvádi eljárásnak sincs helye, nemhogy elítélésnek. E felmentés a kir. Kúria felfogása szerint is törvényes. Az bizonyos, hogy a S. és társai bűnügyének iratai nem voltak úgynevezett nyilvános iratok, amelyeket a vádlott szabadon közölhetett volna. Ezen iratok, nevezetesen a üelentés» csak a nyilvános főtárgyaláson vált teljesen nyilvános irattá azáltal, hogy az ott mint bizonyító irat felolvastatott. Engedély nélküli szabad közlése tehát csak akkor vált lehetővé. Ámde a vádlott a törvénynek (Pp. Élt. 96. §.) a nyilvánossá válás előtt való közlést tiltó rendelkezését ismerve, a közlés akadályát elhárította azáltal, hogy élt a törvény és a már említett rendelet adta jogával és a közlésre a bírói hatóságtól engedélyt kért, amelyet meg is kapott. A törvényes engedély megadása következtében a nem nyilvános iratoknak ezen jellege megszűnt, s azok közölhető, tehát nyilvános iratokká lettek, amelyeknek ismertetése, közlése büntetőjogi felelősség megállapítására alapot nem nyujt. Ez irányban tehát a kir. Kúria a közvádló érvelését nem tehette magáévá. A kir. főügyész azonban azt is vitatja, hogy a vádlott azért is bűnösnek volt volna kimondandó, mert közlése nem hív szellemben történt, minthogy cikke bevezető és befejező részében szinez. 5*