Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. léhát letartóztatta, ezért a vádlottat a Btk. 493. §-a alapján, a Btk. 92. §-ának az alkalmazásával 100 K pénzbüntetésre ítéli, a Bik. 202/§-ában meghatározott hivatalvesztést a Btk. 54. §-ának 2. bekezdése értelmében mellőzi, a pénzbüntetés végrehajtását a Bn. 1. §-a alapján három évi próbaidőre leifüggeszti. indokok: A másodbíróság ítélete ellen a kir. főügyész a Bp. 385. §-ának 1. a) és c) pontja alapján a bűnösség meg nem állapítása és a Btk. 82. §-anak az alkalmazása miatt jelentett be semmisségi panaszt. A kir. tábla ugyanis a vádlottat a Btk. 82. §-ának az alkalmazásával a vád alól azért mentelte tel, mert a vádlott nem a büntető, de a közigazgatási törvények és rendeletek téves felfogása alapján abban a tudatban cselekedett, hogy eljárása a köz érdekében szükséges és jogos. A kir. táblának ez a jogi érvelése azonban téves. A valónak elfogadott tények szerint ugyanis a vádlott maga sem védekezett azzal, hogy ő a 37,690/1886. sz. belügyminiszteri rendeletnek a megjelenni vonakodó tanú ellen alkalmazható kényszerrendszabályok iránti intézkedéseit nem tudta vagy tévesen magyarázta volna, ami egy évek hosszú sora óta szolgálatban álló alispánról lel sem tételezhető, de arra irányul védelme, hogy jóhiszeműen a fegyelmi ügy befejezésének biztosítása és Z. főszolgabíró erkölcsi reputációjának helyreállítása céljából cselekedett. De egyéb tárgyi alap sem merült fel, amelyből következtetés lenne levonható arra nézve, hogy vádlott a cselekményt a közigazgatási törvények és rendeletek nem tudása vagy téves felfogásából kiindulva követte volna el. Hiányozván eszerint a Btk. 82. §-a alkalmazásának alapteltétele, tévedett a másodbíróság abban, hogy a vádlottat a vád alól a Bp. 326. §-ának 3. pontja alapján felmentette, ítéletét tehát a Bp. 385. § ának 1. c) pontjában foglalt semmisségi okból meg kellett semmisíteni és miután a tényállás a kir. tábla állal meg lett állapítva, a Bpn. 33. §-ának 1. bekezdése értelmében ítéletet kellett hozni. A kir. Kúria a vádlottnak a Btk. 193. §-ába ütköző személyes szabadság elleni vétségben való bűnösségét, megáliapítandónak találta, mert a vádlottnak, mint a fegyelmi vizsgálat lefolytatására törvényes hatáskörrel bíró vármegyei alispánnak, tehát közhivatalnoknak törvényadta joga csak arra Volt, hogy a sértettet tanuzási kötelességének teljesítésére pénzbüntetéssel vagy elzárással jogerős határozat alapján szorítsa; a vádlott pedig ebbeli jogkörét túllépve, tehát hivatalos hatalmával visszaélve, és így törvényellenesen a sértettet a hivatali utasításainak foganatosítására kötelezett csendőrség útján feltartóztatta, vasúti utazásban megakadályozta,