Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)
Tartalommutató. VII az eladott állat életkorára vonatkozó adatot meghamisította ós a hatóságnál a hamisított marhalevél bemutatása mellett valótlan adatot tartalmazó új marhalevél kiállítását kieszközölte .... „.. _ „ „„ _ _ „.. „„ _ „ 86 68.1. A vádlott azonos tartalmú két beadványát egy .akaratelhatározásából, egy és ugyanazon ügyből kifolyólag egy sértett — állami nevelőintézet vezetősége — ellen írta meg és két címre küldötte el: szándék, a sértett, az alapul szolgáló ügy, az alkalom, a tartalom és a cselekmény két részletének időbeli egysége alapján a két részletből álló, de az alanyi és tárgyi elemek szerint összefüggő cselekmény ép úgy csupán egy rágalmazás tényálladókát alkotja meg és ép úgy nem forog fenn a rágalmazások anyagi halmazata, amint az ugyanazon rágalmazó tényállítást szóval ugyanazon időben több egyén előtt használó vádlott cselekménye szintén egységnek és nem többségnek minősítendő „ „„ _ ™ ~ 120 112. Aki hatóság közegét hivatásából folyó eljárása alatt tettleg bántalmazta ós hivatásának gyakorlásában akadályozta, ezenfelül pedig becstelenítő kifejezésekkel is illette, a hatóság elleni erőszak vétségén felül még a becsületsértés vétségében is bűnös 191 148. Több közhivatalnoknak, bár ugyanarra a célra és ugyanarra a közhivatali kötelességre vonatkozóan történt megvesztegetése nem cselekmény-egységet, hanem anyagi halmazatot alkot .... 245 104. §. 44. Az elítélt ellen az egyik ítélet négy évi fegyházbüntetést, a másik ítélet egy évi börtönbüntetést állapított meg. A Kúria összbüntetósül négy évi ós nyolc hónapi fegyházbüntetést szabott ki ... _ ..„ „„„„_„___ ~~ ... ... 80 136. Az elítélt ellen három külön ítélettel a következő büntetési tételeket állapították meg : két évi és egy napi fegyházat, nyolc hónapi börtönt, tíz hónapi börtönt. A Kúria összbüntetósül három évi és két hónapi fegyházbüntetést szabott ki™ 231 137. Az elítélt ellen külön ítéletekkel megállapított nyolc hónapi és hat hónapi börtönbüntetés alapján a Kúria összbüntetósül egy évi börtönbüntetést szabott ki .... „ „„ _ .... 232 138. Az elítélt ellen külön ítéletekkel megállapított 10 napi és egy napi fogházbüntetés alapján a Kúria összbüntetósül 11 napi fogházbüntetést szabott ki... .._ .„ ~ .._ ~ .„ 232 IX. FEJEZET. A bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok. 107. §. 117. A Btk. 254. §-ában meghatározott családi állás elleni bűntett tartós jogsértő állapotot előidéző bűncselekmény, amelynek az elévülése a jogsértő állapot megszűnésének napján veszi kezdetét 200 108. §. 131. A bűnvádi eljárásnak a bűncselekmény elkövetőjével szemben való elévülését csupán az oly intézkedés vagy határozat szakítja félbe (Btk. 108. §.), amely az ő személye ellen irányul.