Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 11. kötet (Budapest, 1918)

28 Büntetőjogi Döntvénytár. lóavató-bizoltságokat a szállítók által előállított lovak tényleges átvételére nem kötelezték. Az előállított lovak tényleges átvétele áltól függött, hogy a sorozó-bizottság által eszközölt vizsgálatnak milyen volt az eredménye. Viszont a «szállítók» csakis arra vállalkoztak, hogy a szükségletet tőlük telhetően fedezni fogják; ehhez képest bárha érdekükben állott, hogy minél nagyobb menynyiségben és minél jutányosabban szerezzenek be lovakat, a beszerzett lovakat pedig az avató-bizottságok a fegyveres erő céljaira alkalmasaknak minősítsék és értök minél magasabb vételárat állapítsanak meg, az a körülmény, hogy egyes ((szállítók » a kötelező megbeszélések dacára az avató-bizottságok elé vagy egyáltalán nem állítottak lovakat, vagy az előállított lovak minősége és mennyisége sem volt kielégítő, csakis azt az eredményt vonta maga után, hogy az avató-bizottságok a szerzett tapasztalatokra tekintettel a megbízhatlan «szállítókkab az összeköttetést megszakították. Tekintettel arra, hogy az avató-bizottságok működésének terjedelme a fedezendő szükséglettel állott arányban ; a fedezendő szükséglet mennyiségét pedig hónapról-hónapra a hadügyminisztérium állapította meg az egyes avató-bizottságok részere, esetleg az ezek által a beszerzés céljaira és a beszerezhető lovak menynyiségére is kiterjedő, előzetesen tett tájékoztató jelentések alapján ; tekintettel arra, hogy az avató-bizottságok elnökei által folytató kötelező megbeszélések tárgyát nem képezték, sem a teljesítési határidő, sem a szállítandó lovak mennyisége és ára: a kir. Kúria is azt állapítja meg, hogy a 3. sz. avató-bizottság elé állított lovak adásvétele tárgyában a szerződés a bizottság elnöke és a vádlottak között minden egyes lóra vonatkozóan akkor köttetett meg, amidőn a ló megvizsgálása után a bizottság a ló alkalmatosságának kérdésében döntött és a ló vételára tekintetében a bizottság elnöke és a ló tulajdonosa között a megegyezés létrejött. Az eladók és a vevő között tehát nem a jövőben teljesítendő szolgáltatás iránt jölt létre szerződés, amilyenre az 1915: XIX. tc. 1. §-a vonatkozik, hanem kézről-kézre, a íelek által egyidejűleg teljesítendő ú. n. reálügylet. Az a körülmeny, hogy a vádlottak a bizottsági elnök által meghatározott vételár összegét rendesen elfogadták, az ügyletnek ezen a minőségén mit sem változtat. A lóavató-bizottság tagjainak az ezen ügylet körüli kötelességszegésre való reábírása tehát nem vonható az 1915: XIX. tc. 1. §-a alá és a kir. törvényszék helyesen mentette fel a vádlottakat az 1915: XIX. tc. 4. § ába ütköző bűntett miatt ellenük emelt vád alól és az emiatt bejelentett semmisségi panasz alaptalan. .. . 2. A kir. ügyész S. és M. vádlottak terhére a Bp. 385. §.