Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 11. kötet (Budapest, 1918)
Büntetőjogi Döntvénytár. •23 nemű kötelezettsége volna. Erről szerinte ő közte és a N. cég közölt szó sem volt. A vádiott és a N. cég között köiött szerződésben nincs szó arról, hogy a vádlott a N. cég kaionai kötelezettsége egy részének teljesítésére vállalkoznék; sőt az sincs ez iratban kiemelve, hogy az árú a katonai kívánalmaknak kell hogy megfeleljen. S. tanú a főtárgyaláson azt vallotta, hogy nem emlékszik, mikep a vádlott megmondta volna neki, hogykinek a részére keres bőröket. A N. ceg kihallgatott vezetője vallomásában nem nyújtott adatokat arra, hogy a vádlott tudta vagy tudnia kellett neki, hogy a bőrmellények szerződésből lolyóan a katonaság részére szállítandók. Ilyen köiülmények között a kir. Kúria merő föltevésekből nem állapíthatja meg azt, hogy a vádlott, mint ahállalko/ó, vállalt szerződési kötelezettségével tudatosan és szándékosan belekapcsolódott abba a szerződési kötelezettségbe, ameljet a katonai hatósággal szemben a N. cég vállalt. Enélkül pedig nem vonható jogi következtetés azon törvényes ismérv fennforgására, hogy a vádlott a főszerződő tel részéről vállalt szolgáltatás részben való teljesítését mint akzallító elvállalta. E jogi alkatelem hiánya miatt nem lehet a vádlott bűnösségét megállapítani, azért kellett a kir. ügyész semmisségi panaszát elutasítani. •K * = Ugyanígy Kúria : IX. 237., X. 59., X. 107. — Kúria : Enyhítő körülmény, hogy a főszállitó teljesítette a szerződést és így a feg\\eres erőre nem háramlóit kár (BDlár X. U.) — Ugyanígy Kúria: BDlár IX. 140.,| X. 0. — L. a BDlár X. 4. sorszám a. közölt határozatot is. -.7. Az 19U: XL. tc. 21. §. 7. bekezdésében foglalt az a szabály, amely szerint az ezen törvény 20. §-ában meghatározott hatóság előltí rágalmazás vétsége miatt magánindítvány alapján indítják meg a bűnvádi eljárást, abban az esetben is alkalmazandó^ ha a sértett közhivatalnok és a vád hivatásának gyakorlására vonatkozott. Ehhez képest az említett vétségnek elbírálása a most jelzett esetben is a Bp. Élt. 17. §-ának 3. pontja és 18. § ának 6. pontja értelmében a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik.