Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

XXXVI Tartalommulaló. Lap hatóság közegével kötött szerződés hatályosulását ; ez a védelem nem feltételezi sem a szerződésnek írásban való megkötését, sem a szerződésnek hosszabb időre kiható voltát, sem végül mennyiségileg és minőségileg előre meghatározott árúkra való vonatkozását 173 111. I. Az alsóbíróság által valónak elfogadott tényekből vont követ­keztetés útján a Kúria állapítja meg azt, vájjon a vádlott az 1915 : XIX. tc. 1. §-an említett szerződéssel vállalt kötelezettségét szán­dékosan vagy pedig gondatlanságból nem teljesítette-e? A kir. törvényszék szándékosságot, a Kúria gondatlanságot állapított meg 177 137. II. A vádlott különböző időben, más-más helyen, más és más hatós­sággal, két egymástól tartalmilag is különböző szerződést kötött sebesültek és betegek gyógyítására szolgáló intézetek céljára telje­sítendő szolgáltatás (élelmezés) iránt ; a vádlott mindkét szerződést megszegte és pedig mind a kettőt szándékosan. Az egy-egy szerződés keretén belül az egyes részcselekményeknek jogi egységbe való foglalása helyes, de a két önálló szerződés megszegése jogi egységbe nem foglalható 210 2. §• 2. V. Ha az 1915 : XIX. tc. 1. §-ába ütköző bűncselekménnyel össze­függőleg az id. tcikk 10. §-ának 1. bekezdése alá eső bűntett is elkövettetett, az 1915 : XIX. tc. 2. §. 2. pontja szerint összefoglalt bűntett létesül, miért is ily esetben az id. tcikk 1., valamint 10. §-a alá eső bűncselekmények anyagi halmazata nem állapítható meg 3 98. II. Az 1915 : XIX. tc. 2. §. 3. pontja alá esik a szolgáltatásnak szándékosan nem megfelelően való teljesítése, ha a szállító oly fel­szerelési tárgy szállítására vállalt kötelezettségét, amely termé­szeténél fogva a szállítás után közvetlenül a harctérre kerülhet, amely esetben minden pillanatban fenforog az a veszély, hogy a fegyveres erő tagjai silány minőségű felszereléssel láttatnak el. Papir­talpú bakancsok szállítása 160 137. I. Az 1915 : XIX. tc. 2. §. 3. pontja szerint minősítették a bűn­cselekményt, midőn a vádlott a hadviselés folytán sebesültek és betegek gyógyítására szolgáló intézet céljára teljesítendő szolgáltatás (élelmezés) iránt kötött szerződéssel vállalt kötelezettséget szándé­kosan meg nem felelően teljesítette és ennek folytán, a rossz élel­mezés következtében, a sebesült és beteg katonák harcképességük visszanyerésében hátra vettett ek 210 4. §. 6. Gondatlanság esetében bűnrészesség nem állapítható meg. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy ha valamely gondatlansági bűn­cselekmény eredményét többek gondatlansága idézte elő, mindazok, akiknek gondatlansága közrehatott az eredmény előidézésében, mint tettesek elítéltessenek 30 23. Az 1915 : XIX. tc. 4. és 6. §-a alá eső bűncselekményben bűnös az, aki katonai hatóság által közmunka teljesítése céljából átengedett hadifoglyoknak és az ezek őrzésére kirendelt katonáknak élelmezése tárgyában kötött szerződéssel vállalt kötelezettség teljesítését gondatlanságból nem megfelelően teljesítette, amiből a hadviselés érdekére az a hátrány háramolhatott, hogy a hiányos táplálkozás folytán a fogolytáborban járványos betegség lép fel, vagy pedig

Next

/
Thumbnails
Contents