Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)
136 Büntetőjogi Döntvénytár. a munkanapokra a munkások számára vonatkozó adatait meghamisította, sőt meg sem történt munkákról is benyújtott hamis jegyzéket, mindezt oly összegek erejéig, aminőkkel elszámolnia kellett. Beható ellenőrzés hiányában ez az elszámolás a vádlottnak jóidőre sikerült is, csak később a számadásokat átvizsgáló számvevőség helyszínen szerzett adatok alapján derítette ki a fizetési jegyzékek és nyugták hamisságát. E tényállásból nyilvánvaló, hogy a fizetési jegyzékek és nyugták a vádlott által hivatali felsőbbségétől egyenes rendeltetéssel átvett előleg-pénzösszegekre vonatkozó elszámolási okiratok voltak. Ezen jegyzékekbe 'és nyugtákba a vádlott hamis tételeket jegyzett be, aztán azokkal egyelőre kifogás nélkül elszámolt s ideiglenesen kikerülte visszaélései leleplezését. Nincs kétség tehát, hogy ezen okiratok hamisítása abból a célból történt, hogy vádlott sikkasztásainak felfedezését meghiúsítsa, vagy legalább megnehezítse, mert az eset körülményei szerint a fizetési jegyzékek és nyugták hamisításának máskép értelme sem volna. Az alsóbíróságok tehát nem sértették meg az anyagi törvényt, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 463. §-a szerint minősítették. 88. A Btk. 463. §-a alá esik Máu.-közegnek az a cselekménye, hogy a hivatalánál fogva felvett fuvardíjat saját céljaira fordította és visszaélése felfedezésének meghiúsítására a fuvarlevél kézbesítését igazoló bejegyzést a kézbesítőkönyvből kivakarta. (Kúria 1914 november 4. 6858. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján jelenlett be semmisségi panaszt azért, mert az értesítő kézbesítőkönyv tévesen vétetett a pénz kezelésére szolgáló könyvnek. A panasz alaptalan. A megállapított tényállás szerint ugyanis a vádlott a Máv. V. állomására 1912. évi február hó 3-ikán érkezett árúra vonatkozó fuvarlevél kézbesítése után a címzettől felvett szállítási illetéket a pénztári naplóba nem vételezte be; ezt az összeget a saját céljaira fordította; abból a célból pedig, hogy ezen visszaélésének leifedezését meghiúsítsa vagy megnehezítse, a fuvar-