Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)
Büntetőjogi Döntvénytár. licii elzárás-büntetés végrehajtását a Bn. 4. §-a alapján rendelje el. A p-i kir. törvényszék 1910. évi december hó 30-án 10,673. szám alatt hozott végzésével e tárgyban határozott és a büntetés végrehajtását annak időközben állítóan bekövetkezett elévülésére való tekintettel, nem rendelte el. A kir. ügyésznek ezen végzés ellen közbevetett felfolyamodására a p-i kir. tábla 1911. évi március hó 20-án 490. szám alatt hozott végzésével a kir. törvényszék végzését megsemmisítette és az ügyet határozathozatal végeit a d-i kir. járásbírósághoz utasította azzal az indokolással, hogy abban a bűnügyben, amelyben a vádlott ellen kiszabott büntetés végrehajtása felfüggesztetett, első fokban a d-i kir. járásbíróság járt el; így annak a kérdésnek az elbírálása, vájjon a felfüggesztett büntetés végrehajtása a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselekményre való figyelemmel, végrehajtassék-e, az első fokban eljárt nevezett bíróság hatáskörébe tartozik. Ennek következtében az iratok a d-i kir. járásbírósághoz tétetvén át, ez a bíróság 1911. évi június hó 22-én 1909. B. 256/8. szám alatt kelt végzésével a büntetés végrehajtásának felfüggesztését hatályában továbbra is fentartotta. 2. D. Sztankó bolmányi lakós a p-i kir. törvényszéknek 1913. évi március hó 26-án 2170. szám alatt hozott jogerős ítéletével a K. P. körjegyző irányában elkövetett a Btk. 260. §-a alá eső, a 270. §. 2. pontja szerint hivatalból üldözendő rágalmazás vétségeért a Btk. 92. §-ának alkalmazásával behajthatlanság esetén öt napi fogházra átváltoztatandó 50 K pénzbüntetésre ítéltetett el; de a büntetés végrehajtása a Bn. 1. §-a alapján három évi próbaidőre felfüggesztetett. Utóbb a nevezett D. Sztankó a d-i kir. járásbíróságnak 1913. évi november hó 17-én 1913. B. 445/4. szám alatt hozott jogerős ítéletével a S. F. uradalmi erdőőr irányában 1913. évi szeptember hó 22-én elkövetelt, a Btk. 261. §-ában meghatározott becsületsértés vétségeért behajthatlanság esetén öt napi fogházra átváltoztatandó 50 K pénzbüntetésre újólag elítéltetvén, a kir. ügyész az elítélt ellen a p-i kir. törvényszék előtt rágalmazás vétsége miatt folyamatban volt bűnügy iratainak az újabban eljárt d-i kir. járásbírósághoz leendő áttételét indítványozta avégett, hogy ez a bíróság a Bn. 4. §-a értelmében a felfüggesztett büntetés végrehajtása iránt határozzon. A p-i kir. törvényszék azonban 1914. évi február hó 6-án 831. szám alatt hozott végzésével ennek az indítványnak az I. alatti esetben idézett 490/B. 1911. számú kir. táblai végzésben foglaltakkal azonos indokokból nem adott helyt, a felfüg-