Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 8. kötet (Budapest, 1915)

"22 Büntetőjogi Döntvénytár A vádlott ugyanis nem vette tagadásba, hogy az erőszakos behatolást megelőző éjjel kétszer is bekopogtatott a sértetthez, valamint nem vette tagadásba azt sem, hogy már akkor is megkísérlette a sértett tagadó válasza ellenére a behatolást, de a zsineg miatt nem tudta az ajtót kinyitni, miből következik, hogy a vádlott tudta, hogy a sértett az ajtót a zsineggel elzárta, amit egyébiránt azon tény is bizonyít, hogy augusztus hó 10-én is felhívta a sértettet, hogy az njissa ki az ajtót, mely felhívás csakis a zsinegre vonatkozhatott, mert hiszen az ajtó kulcsa a vádlottnál volt. Különben azt a vádlott kifejezetten beismerte, hogy tudta, mikép sértett az ajtó elé a szekrényt tolta és az előzményekre való tekintettel tudnia kellett vádlottnak azt is, hogy ezt a sértett azért tette, mert nem akarta, hogy ő a szobájába bejárjon és mert vele szemben ily módon védekezett. Hisz ha vádlott nem tudta volna, hogy sértett őt a szobájába be nem engedi, akkor a lépcsőház felőli bejáraton át mehetett volna be a sértetthez, azonban ezen ajtó kulcsa a sértettnél volt, minélfogva a behatolást azon az ajtón hajtotta végre, amelynek kulcsa nála volt. A vádlott azzal védekezett, hogy jogos indokból azért ment be a vádlott szobájába, mert annak nem volt joga az ő tulajdonát képező bútorokat eredeti helyükről eltologatni és mivel felhívására a szekrényt vissza nem helyezte, jogosítottnak érezte magát arra, hogy a szekrényt ő maga tegye vissza a helyére, amit a takarítónővel együtt meg is tett, de zsineget az ajtón nem vett észre és a sértettet megtámadni nem akarta. A fentebb bizonyított tényállás szerint azonban tény, hogy a sértett a kérdéses szobát kizárólag a maga részére bérelte ki. Minthogy pedig a Btk. 330. §-a nem a lakást, hanem a lakót magát védi: ennélfogva nem fér semmi kétség ahhoz, hogy a kérdéses szoba, bár az egész lakás főbérlője a vádlott volt, a bérlet idejére a sértett magánlakása volt, annak bútorzatát, minthogy az albérleti szerződésben az ellenkező ki nem köttetett, úgy helyezhette el a szobában, ahogyan azt kényelme és izlése kívánta, sőt személyének biztonsága érdekében, mint a fenforgó esetben, még akkor is jogosítva lett volna a sértett a szekrényt az ajtó elé állítani, ha ezt a vádlott neki a szoba kibérlésekor meg is tiltotta volna, mert az ajtó kulcsát vádlott a sértettnek nem adta át és mert ő maga szolgáltatott okot arra, hogy a sértett vele szemben így védekezzék. A lakással tehát egyedül a sértett rendelkezett és a vádlottnak a sértett akarata ellenére nem volt joga annak szobájába behatolni. Különben is a fentiekkel minden kétséget kizárólag bizonyítva van, hogy a vádlott augusztus hó 10-én csakis bosszúból hatolt be a sértett szobájába azért, mert utóbbi női tisztességét