Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

260 Büntetőjogi Döntvénytár. pénztárban még elhelyezve voltak s hogy a vádlott azokat a bejegyzés után sikkasztotta el, a sikkasztással összefüggő kiadási tételek hamis voltán mit sem változtat. Hogy pedig a vádlott a szóban levő hamis tételeket a sikkasztás felfedezésének megnehezítése czéljából a sikkasztás előzetes elhatározása mellett jegyez'e be a bevételek és kiadások ellenőrzésére szolgáló pénztári és beszállítási naplókba, ez nyilvánvaló azokból a megállapított tényekből: hogy a vádlott még 1906 június havában tett lépéseket egész Európára szóló útlevél megszerzése iránt és hogy az útlevelet ugyanaz évi július havában meg is kapta; továbbá, hogy a vádlottal ennek beismerése szerint is, I. Artúr főellenőr 1906 július hó elején tudatta, hogy áthelyezés előtt áll, s ekkor a vádlott elhatározta, hogy a kezelése alatt levő pénzeket magához véve, külföldre távozik ; végre, hogy a hamis tételeket rövid időközökben vezette be a naplókba és azután nyomban megszökött. Ezekhez képest a vád alapjául szolgáló tett a Btk. 462 §-ába ütköző s a Btk. 463. §-a szerint minősülő és büntetendő hivatali sikkasztás bűntettének összes alkotó-elemeit magában foglalja; tévedett tehát a kir. tábla abban, hogy a vádbeli cselekményt csupán a Btk. 462. §-ába ütköző s e törvényszakasz szerint büntetendő hivatali sikkasztás bűntettének minősítette s a vádlottat elévülés czimén a BP. 326. §-ának 3. pontja alapján a vád alól felmentette, miért is ítéletét a BP. 385. §-ának 1. b) pontja alapján a BP. 437. §-ának harmadik bekezdése értelmében megsemmisíteni s a rendelkező rész szerint a törvénynek meglelelő Ítéletet hozni kellett. A büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-a a kir. törvényszék Ítéletében felhozott s itt is elfogadott enyhítő körülmények nyomatékosságánál fogva alkalmaztatott s a büntetés mértéke a bűnösség fokának megfelelően állapíttatott meg, azonban a vádlott előzetes letartóztatásának és vizsgálati fogságának tartamából a kiszabott szabadságvesztésbünletésbe mi sem volt beszámítható, meri a vádlott a vádbeli cselekmény elkövetése után megszökött s igy a kézrekerüléstől az elsőfokú Ítélet hozataláig eltöltött előzetes letartóztatásának és vizsgálati fogságának elrendelését önmaga okozta. Végre megjegyeztetik, hogy elévülés esete nem forog fenn, mert habár a büntetés a Btk. 92. §-ának alkalmazásával szabatott ki, mindazonáltal az elévülési idő a törvényben meghatározott büntetési tétel, jelen esetben a Btk. 463. §-ában megállapított öt évtől tiz évig terjedhető fegyházbüntetés, nem pedig az ítéletben kiszabott büntetés tartama szerint számítandó, a bíróság utolsó intézkedésétől pedig a vádlott elfogatásáig a Btk.