Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

Büntetőjogi Döntvénytár. 237 tetés alkalmaztatott; ezt a panaszt a koronaügyész is fentartotta. A panasznak a 385. Jvának 1. c) pontján alapuló részére nézve döntő körülmény az, hogy a vádlott a H. M. és D. M. (M.) sérelmére történt cselekmények elkövetése idején a Fitk. 343. §-ának megfelelő értelemben a H. M. háztartásában élt-e; ezt pedig esetről esetre a cselekmény összes körülményeinek a törvény czélzatával való egybevetése alapján lehet csak megállapítani. A valónak elfogadott tényállás szerint a vádlott nagybátyja, D. M., a sértett H. M.-nál lakolt, mint oly egyén, aki ennek gyermekeit tanította s ezért H. M. megengedte azt is, hogy D. M. mint nagybátya, öccsét, D. H.-t is, ki akkor talmudtanuló volt, magához vegye, szobáját vele megossza, sőt a vádlottnak hetenkint két napon élelmezést is adott. Igaz tehát, hogy a vádlott nem teljes, hanem csak részben való ellátást élvezett H. M.-nál, tekintve mégis, hogy abban az időben életének 14. évét alig négy hónappal haladta tul és igy oly korban volt, mely még állandó felügyeletet tett szükségessé s a dolog természeténél fogva a H. M. házába való befogadásával, ennek mint családfőnek felügyeleti és fegyelmi joga alá is került s ezt éppen annál a bizalmas, családias jellegű kapcsolatnál fogva nyerte el, melyben nagybátyja D. M. a családfővel, mint gyermekeinek tanítója állott: ennélfogva, ha a vádlott nem élvezett is ott teljes ellátást, már az együttlakás körülményei s a részben való ellátás alapján H. M.-kal oly kapcsolatba lépett, melynél fogva, egyéb ezzel ellentétben álló körülmények megállapítva nem is lévén, őt H. M. háztartásában volt egyénnek kell tekinteni. Ebből következik, hogy a vádlottnak H. M. sérelmére elkövetett lopási cselekménye a Btk. 343. §-a értelmében csak a most nevezett károsnak, a D. M. sérelmére ugyanakkor elkövetett lopási, vagy esetleg sikkasztási cselekménye pedig, tekintettel arra, hogy ez is H. M. háztartásában élt s igy D. M. és a vádlott ekkor közös háztartásban élő rokonok voltak, a Btk. 342. §-a (s illetőleg a 358. §. végbekezdése) értelmében csak D. M.-nak indítványára volna üldözhető. A kir. tábla tehát jogilag nem tévedett abban, hogy a vádlottat a nevezett két károsra vonatkozóan, a kir. ügyész által föntartott vád alól a magáninditvány hiánya, illetőleg visszavonása folytán, a BP. 326. §-ának 4. pontja alapján fölmentette. Tekintve továbbá, hogy a vádlott a terhére megállapított egyrendbeli cselekmény elkövetése idején még 15 éves nem volt s az ilyen fiatalkorú ellen a BN. 26. §-ának második bekezdése szerint fogházbüntetés csak a legsúlyosabb esetekben szabható, a meg nem állapított cselekmények pedig súlyosítóul sem jöhet-