Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

76 Büntetőjogi Döntvénytár. II. (Curia 1913 jan. 14. 315. sz. a.) A kir. Curia: Vádlottat a vád alól felmenti. indokok: Á. S. vádlott a bűnösség megállapítása és a büntetés súlyossága miatt, védője pedig a BP. 385. §-ának 1. a), b) és c) pontja alapján jelentett be semmiségi panaszt. A bűnösség megállapítása ellen irányított és a BP. 385. §-ának 1. a) pontjára alapított panasz alaposnak találtatott. Ugyanis az alsóbiróságok vádlottak bűnösségét azon az alapon állapították meg, hogy a T. J. pályafelvigyázó ellen 1909. decz. 10-éről keltezetten a m. kir. kereskedelmi minisztériumba beadóit feljelentés tartalma valótlannak bizonyult. A feljelentés valótlanságát pedig a fegyelmi eljárás és a bönper adataiból levont következtetéssel állapították meg. Ez a következtetés tévedésen alapszik, mert a bünper folyamán keresztülvitt bizonyítás eredményét az alsófoku bíróságok is csak abban foglalják össze, hogy vádlottaknak nem sikerült az ő állításaikat bizonyítani; már pedig abból, hogy valamely feljelentés tartalma nem volt bizonyítható, nem következik, hogy az valótlan. Ami pedig a T. J. ellen lefolytatott fegyelmi eljárást illeti, a m. kir. államvasutak szegedi üzletvezetősége az 1909 július 4-én 25,964/909. sz. a. hozott határozatával azt állapította meg, hogy arra ugyan nem merült fel bizonyíték, hogy T. J. valamely bűncselekményt követett volna el, de azért ellene oly szabálytalanságok merültek fel, melyek miatt az üzletvezetőség részben már korábbi határozatokkal megfelelő megtorló intézkedéseket tett, részben pedig ujabban 5 K pénzbirsággal sújtotta T. J.-t azért, mert az anyagok kezelésénél szabálytalanul járt el, és ezzel munkásaiban azt a gyanút ébresztette, hogy T. J. az anyagokat eldugja és nem intézeti czélokra fordítja. Ilyen körülmények közt tehát jogilag nem lévén megállapítható, hogy vádlottak feljelentése valótlannak bizonyult, mindkét alsófoku bíróság tévedett akkor, amikor a Btk. 260. §-ába ütköző rágalmazás lényálladékát vélte felismerni. Ezért az A. S. vádlott és védője panaszának helyet kellett adni, de egyúttal az összefüggésnél fogva a fenforgó semmiségi okot a BP. 387. §-ának végbekezdése értelmében a perorvoslattal nem élő B. I. vádlott javára is hivatalból kellett észlelni. Ezen rendelkezés folytán az A. S. vádlott érdekében érvényesített többi semmiségi panaszok tárgytalanokká váltak.