Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

40 Büntetőjogi Döntvénytár. BtL 92. §-ának alkalmazása mellett is túlságos súlyos. E per­orvoslatok közül a vádlott és védője semmiségi panaszának a BP. 385. §-ának 1. a) pontjára és a kir. főügyész semmiségi pana­szának ugyanezen törvényszakasz 1. 6,)pontjára fektetett részemint alaptalanok a BP. 437. §-ának negyedik bekezdése értelmében el voltak utasitandók; mert a kir. tábla a valóknak elfogadott, s a kir. Curiát kötelező tényekből helyesen vonta le a jogi követ­keztetést arra, hogy vádlott bűncselekményt követeti el, mert a vádlott terhére megállapított tett kimeríti az uzsora vétségének tényálladéka ismérveit; továbbá mert vádlottnak bűncselekménye a kir. tábla helyes jogi indokolása szerint a törvénynek meg­felelően minősíttetett. Alapos ellenben a kir. főügyésznek a BP. 385. §-ának 3. pontja czimén emelt semmiségi panasza. Mert vádlott javára csupán egy enyhítő körülmény fogadható el: a büntetlen előélet. Minthogy ezzel szemben súlyosító körülmény az, hogy a vádlott egy szegénysorsu és nagy szükségben lévő ember sérelmére követte el a bűncselekményt, minthogy ezek­nél fogva vádlott javára a büntetés rendkívüli enyhítésének fel­tételei fenn nem forognak, a kir. tábla ítéletének a büntetés ki­szabására vonatkozó részét, a rendelkező rész értelmében meg kellett semmisíteni s vádlott fő- és mellékbüntetését a Blk. 92. §-ának mellőzésével és a 91. §-ának alkalmazásá\al kellett meg­állapítani. — L. a következő esetet is. 24. Szövetkezeti uzsora. — LA kereskedelmi tör­vény a szövetkezetek ezét/át, a szövetkezett tagok hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának, közös üzletkezelés mellett, illetve a kölcsönösség alapján való előmozdításában állapítván meg, feltételezi, hogy a szövetkezetbe lépő tag előbb eleget tesz a társaság iránt elvállalt kötelességeinek és ez alapon támaszthat csak igényt arra, hogy a társaság a vagyona gyarapítására irányzott törekvéseit esetleg előleg vagy hitelnyújtás utján előmozdítani fogja. — //. A Curia az alsóbiróság által valókul elfogadott tényekből azt a következtetést vonta le, hogy sér­tettnek a társaságba való névleges belépése a hite-

Next

/
Thumbnails
Contents