Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

S4 Büntetőjogi Döntvénytár. 30. Az a lopás, melyet a vádlott 16. életévét be nem töltött leánya kárára követeti el, hivatalból üldö­zendő. — (Határozat a jogegység érdekében.) (Ouria 1940 deczember 13. 7761/910. sz. a. I. Bt.) A kir. Ouria: Kimondja, hogy a k—i kir. tábla ítéletével megsértette a törvényt, midőn a L. B. által saját kiskorú leánya L. M. kárára elkövetett lopást a Btk. 113. §-ának utolsó bekez­désében foglalt rendelkezés ellenére a sértett fél indítványára ül­dözendőnek nyilvánította s a vádlottat a lopás vádja alól a magán­indítvány hiányának indokából felmentette. Indokok: A k—i törvényszék a csendőrség feljelentésére L. B. ellen lopás büntette és egyéb büntetendő cselekmények miatt folyamatba tett bűnügyben ítéletével megállapította, hogy L B. 1909. október 23-án éjjel az ablakon át bemászott R. I. kamarájába s innen a nevezettnél szolgálatban állott kiskorú leá­nyának L. M.-nak tulajdonát képező 30 K értékű ruhaneműt el­lopta, továbbá, hogy november 23-án éjjel R I. kamarájába az ablak feltörése utján erőszakkal, a lakással rendelkezőnek bele­egyezése nélkül, jogtalanul behatolt s ezen alkalommal leányát, L. M.-t, megöléssel fenyegette. A k—i törvényszék L. B. vádlottat a Btk. 333. §-a, a 336. §. 3. pontja és a BN. 49. §-a alá eső lopás s a Bik. 331. § ának 2. pontjában meghatározott magánlaksértés, végül a Kbtk. 41. § ába ütköző közcsend elleni kihágás miatt a 92. §. alkalmazásá­val összbüntetésül négy havi fogházra és 10 K pénzbüntetésre ítélte el. A vádlott felebbezésére a k —i tábla jogerős ítéletével az elsőbiróságnak a lopásról rendelkező részét megsemmisítette s vádlottat a lopás vétsége alól a BP. 326. §-áuak 4. pontja alap­ján felmentette ; felmentette a közcsend elleni kihágás vádja alól is s a fenmaradt magánlaksértés vétségéért vádlottat öt napi fog­házra ítélte. A lopásra vonatkozó rendelkezést a kir. tábla azzal indokolja, hogy a vádlott a lopást törvénytelen leánya kárára követvén el, minthogy a fel- és lemenő ágbeli rokonok közt elkövetett lopás a Btk. 342. §-a értelmében csak a sértett fél indítványára üldöz­hető, ilyen indítvány azonban nem terjesztetett elő, vádlottat a lopás vádja alól a magáninditvány hiánya okából felmenteni kellett. A kir. tábla ezzel az intézkedésével a törvényt megsértette. A fel- és lemenő ágbeli rokonok közt elkövetett lopás miatt

Next

/
Thumbnails
Contents