Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 4. kötet (Budapest, 1911)
3-2 Büntetőjogi Döntvénytár. Azonban a kir tábla Ítéletében kifejezett jogi következtetés téves ; mert a kir. tábla Ítéletének indokaiban tényként vau megállapítva, hogy a sértett a. fentebb idézett nyilatkozat megtételekor kijelentette azt is, hogy ő nem ir alá váltót, ami kizárja azt,, hogy nevének a váltóra való ráirására vádlottat felhatalmazta volna, sőt ellenkezőleg azt fejezi ki, hogy a váltónak a sértett által való aláírása iránt vádlott részéről előlegezett kérelem elutasítását es a fizetési kötelezettség elvállalása elleni tiltakozást foglalja magában s mikor vádlott ennek tudatában cselekedett, a jogsértő eredmény előidézésére irányuló szándék tényleg megvalósult, a Btk. 75. §-a által feltételezett szándék tehát fennforog. Ezekből nyilvánvaló, hogy vádlott a sértett nevét ennek tudta és beleegyezése nélkül rosszhiszeműen irattá forgatóként a szóbanlévő váltóra és a sértett kötelezettségének bizonyítására is rosszhiszeműen használta fel, mihez képest a vádbeli tett a Btk. 401. § ában meghatározott, a Btk. 403. §-ának 1. pontjába ütköző magánokirathamisitás bűntettének összes alkatelemeit kimeríti. Minthogy pedig a kir. tábla Ítéletének az a rendelkezése, mely szerint vádlottat büntetendő cselekmény hiánya czimén a vád alól felmentette, a BP. 385. §-ának 1. a) pontjában megjelölt anyagi semmiségi okot képez; amiért is a kir. főügyész által ezen semmiségi okon használt perorvoslalot alaposnak felismerve, a kir. tábla Ítélete a most emiitett semmiségi okból megsemmisítendő, s a rendelkezés szerint a törvénynek megfelelő ítélet hozandó volt. A büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-ának alkalmazását a kir. törvényszék ítéletében felhozott nyomatékos enyhítő körülmények indokolják. Magánjogi igény hiányában erre vonatkozó intézkedésnek helye nincsen. A bűnügyi költség iránt tett intézkedés az idézett §-ok rendelkezésén alapszik, figyelemmel a költségjegyzékre és arra a körülményre is, hogy vádlott vagyontalan. A váltóhamisítást feltüntető záradéknak a váltóra leendő rávezetése megfelel a BP. 490. §-a rendelkezésének. • * -K = A Curia gyakorlatát a tény- és jogkérdés elhatárolásáról összeállított& a Joglud. Közi. 1908. évf. 3. számában megjelent czikk.