Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 2. kötet (Budapest, 1909)
Büntetőjogi Döntvénytár. jogos védelemben cselekedett, mert az ő testi épségét már előzőleg fenyegető sértettnek ujabbi támadó fellépésével szemben csakis azt tette, mit veszélyeztetett testi épsége érdekében tennie szükséges volt arra, hogy a jogtalan és közvetlen támadást elháríthassa, s minthogy vádlottnak ez a cselekménye a Btk. 79. §-ának 1. bekezdése értelmében neki be nem számithaló, ennélfogva mindkét alsóbiróság ítéletének megsemmisítésével, a rendelkezőrész értelmében kellett határozni. 21. Vádlott tevéiben azzal fenyegetődzött, hogy ha a sértett nem vállal kötelezettséget az áru szállítására, illetve azt bármely formában megtagadja, ő az egész piaczot demoralizálni fogja és kinos deroutot fog előidézni, olykép, hogy a levélhez csatolt nyomtatványból 3000—4000 darabot egész Ausztria-Magyarországon szétkúld. A levélhez csatolt kefelevonatnak az volt a tartalma, hogy vádlott a sértett czégtől 290 K-jával vásárolt szalámi mm-ját 280 K-ért kínálja. Ez a fenyegetés a zsarolás kísérletének tényálladékát kimeríti, mert a vád alapjául szolgáló körlevél, illetve kefelevonat egymagában alkalmas volt a sértett irányában valamelyes gyanút kelteni és károsodását előidézni. (Curia 1907 november 28. 9160/907. sz. a. I. Bt.) A budapesti kir. büntető törvényszék: L. I. vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 351. §-ában meghatározott zsarolás vétségében elkövetve azáltal, hogy azon czélból, hogy fivérének L. L-nek jogtalan vagyoni hasznot szerezzen F. F. czéget 1906 febr. 6-án kelt leveleben becsületsértő állitásnak nyomtatvány által való közzétételével fenyegette, ezért őt 60 K pénzbüntetésre itéli. Indokok: L. I. kei esk. ügynök Serajevóban F. F. czéget is képviselte és adás vételeket közvetített, L I. 1905 deczemberben F. F. czégnél 40 mm. szalámit rendelt, a czég 290 K-ban szabla meg árát a szalámi mrn.-jának, de kikötötte, hogy a vevőnek hitelképesnek kell lennie, ezzel a teltétellel a czég hajlandó volt szállítani ; utóbb L. I. arról érlesitte a czéget, hogy a 40 mm.